Ugrás a tartalomra

Megbénult a főváros a vihar miatt

2019.06.24
14:41
2024.03.19
08:34
Forrás
Szerbiai RTV, MTI
Az áradások közlekedési káoszt okoztak Belgrádban. 20 óvoda beázott és közel 6000 háztartás maradt áram nélkül a fővárosban.

Heves zivatar okozott vasárnap este áradásokat Belgrádban és környékén. A víztömegek a belvárosban és a külterületeken is közlekedési káoszhoz vezettek. Autók százai várakoztak a lezárt utakon. A tűzoltóság megállás nélkül dolgozott. Az elárasztott épületekből tizenkét embert mentettek ki és Belgrád nagy részén teljes kapacitással működtek a vízszivattyúk.

A villamosjáratok teljesen leálltak, a Belgrádon átvezető autópályát pedig az árvíz miatt le kellett zárni. A fővárosba vezető bekötőutakon is komoly torlódások voltak. Arról, hogy a csatornahálózat miért nem tudja elnyelni a vizet, és hogy miként lehetne megoldani ezt a problémát, Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere beszélt a Szerbiai RTV műsorában. „Soha nem volt még ilyen a helyzet, még 2014-ben sem esett ennyi csapadék ilyen rövid idő alatt. Valójában egy óra alatt több mint száz liter eső esett Borčában, ami egy egyszerű adat, és arról van szó, hogy ez egyéves vízmennyiségnek felel meg a város ezen részén.”

20 óvoda beázott és közel 6000 háztartás maradt áram nélkül a fővárosban a hirtelen lezúdult, nagy mennyiségű csapadék miatt. Az áramszünet főként Zimonyt és Újbelgrádot érintette. Aleksandar Antić, energetikai miniszter, Szerbia: „Jelenleg Belgrád területén minden háztartásban van megfelelő áramellátás. Ebben a pillanatban négy olyan egyéni trafóállomás van, amelyek még nem működnek, és amelyek hat vagy hét fogyasztót érintenek.”

Az éjszaka folyamán 140 tűzoltó több mint 90 helyszínen dolgozott folyamatosan a keletkezett károk elhárításán, és még mindig vannak olyan területek, ahol folytatniuk kell a munkát - nyilatkozta a szerb közmédiának Predrag Marić. A szerbiai válságstáb vezetője mindenkit arra figyelmeztetett, hogy a következő időszakban fokozott óvatosságra van szükség.

Belgrád
eső

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.