Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Dragan Miljanić

Megnyílt a kisállatok kiállítása Újvidéken

2020.01.10
19:11
2020.01.10
19:18
Forrás
Pannon RTV
Egész hétvégén látogatható az Újvidéki Vásár kettes csarnokában.

A nyulakat, galambokat és baromfikat délelőtt értékelték, egy órától pedig a látogatók is megtekinthették őket. Az idei első eseményt az újvidéki nemes baromfi tenyésztők klubja szervezte.

Nemzetközi jellegű kiállítást szerveztek volna, de a hatályban lévő állategészségügyi törvények ezt nem tették lehetővé. Goran Komnenić, nemzetközi bíró: „Három kiállítás van még a közelben, Antalfalván, Borócon, Csantavéren és Újvidéken, és nagy gondot jelent, hogy összejöjjön minden tenyésztő egy helyen. Ami a baromfi minőségét illeti, nem dicsekedhetünk, de nem is mondhatjuk, hogy rossz. Itt vagyunk, igyekszünk továbbra is, hogy jobb legyen.”

Topcsiov József részt vett a kiállítás szervezésében, és ki is állított. „Fajnyulakat tenyésztek, van német óriásom, kosorrúm, van egy pár francia ezüst is, úgyhogy itt kiállítottam négy kosorrút, több színváltozatban. Még nem osztályozták le, úgyhogy nem tudom, hogy milyen jegyet kaptam, de hát gondolom, hogy meg leszek elégedve.”

Vukašin Pejčić bukógalamb-tenyésztő galambjai világversenyeken is jól szerepelnek. Kiemelte, a kevés fiatal érdeklődő mellett az egyesületek és tenyésztők munkáját hátráltatják az új szabályzatok is. „Nagyon nagy gondunk van a madaraink behozatalával vérfrissítésre, de ugyanúgy a Szerbiából való kivitellel, mivel egyszerűen gettóban vagyunk. Nem is mehetünk ki regulárisan, de nem is hozhatunk be galambokat Szerbiába.”

Vasárnap tartják a kisállatok börzéjét. Az érdeklődők hétvégén reggel 6-tól vásárolhatnak kisállatokat, ételt és felszerelést.

Újvidék
kisállat-kiállítás
nyúl
galamb
kakas
baromfi
kiállítás
börze
verseny

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.