Ugrás a tartalomra

Megnyitotta kapuit a tóthfalusi Boldog Birtok

2023.05.27
10:37
2023.05.27
16:46
Forrás
Pannon RTV
Ünnepélyesen is megnyitotta kapuit a tóthfalusi Boldog Birtok péntek délután. A kilátogatókat színes programmal és száz kis háziállattal várták a szervezők. A Boldog Birtok célja, hogy a gyerekek megismerjék a háztáji állatokat.

A kanizsai Cantilena Kamarakórus állatos dalokból összeállított mini hangversenyével és kevii bábozó szülők előadásával nyitotta meg kapuit a birtok. A kis jószágudvarban pedig a gyerekek nyuszikat, tyúkokat, kakasokat, kacsákat, libákat és bárányt simogathattak, etethettek, így megismerve a háztáji állatokat.

A Boldog Birtokon jelen pillanatban 100 háziállat található meg, amelynek kialakításában a család, a helyi emberek és szervezetek együttesen segítettek- emelete ki Fehér Márta, a birtok házigazdája.

„Gyümölcsfákat ültettünk, mert fa nélkül nem tudom elképzelni az életet, és után jött az egyik jószág, másik jószág, kiderült, hogy melyekkel tudunk együtt élni, melyekkel nem. Például a kecske nagy falat, de még nem adtam fel, de majd még fejlődik a lelkem és visszajönnek a kecskék is.”

Magyarkanizsai Község önkormányzata és a Hello Kanizsa Turisztikai Információs Központ szervezésében és támogatásával a községbeli óvodások és iskolák tanulói is tanévzáró kirándulásokon vehetnek majd itt részt.

Boldog Birtok
Tóthfalu
Fehér Márta

Most

14:01, Frissítve: 14:07

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 13:38

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.
13:22

Egységes fordítások Vajdaságban

Ezzel a címmel tartott fordítástudományi konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az előadók személyes tapasztalatokat osztottak meg egymással, valamint a vajdasági fordítástudomány aktuális kérdéseit is megvitatták.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.