Ugrás a tartalomra

Megtalálták a Notre-Dame rézkakasát

2019.04.16
21:12
Forrás
hvg.hu
A kakasban tartott ereklyék azonban eltűntek.

A párizsi Notre-Dame a 12 apostolt és a 4 evangelistát ábrázoló szobrait épp a templom kigyulladása előtt, hétfőn távolították el az épület tetejéről felújításra, a rézszobrok restaurálásával megbízott cég tanácsadója pedig kedden délután még úgy nyilatkozott, hogy a huszártorony tetején lévő ereklyetartó rézkakas azonban elolvadt a tűzben.

A kakast a tervek szerint júniusban szerelték volna le, hogy azt is elvigyék restaurálásra, így az még a tornyon volt, benne Krisztus töviskoszorújának egy darabjával, valamint Szent Dénes vértanúnak, Párizs első püspökének és Szent Genovévának, a francia főváros védőszentjének ereklyéjével. Az ereklyék Párizst voltak hivatottak védelmezni.

Szerencsés módon azonban a törmelék között egészen jó állapotban megtalálták a rézkakast, amely ezek szerint még elolvadás előtt lezuhant az összeomló huszártorony tetejéről.

Patrick Chauvet, a Notre-Dame plébánosa egy tévéműsorban meg is erősítette, hogy megtalálták a kakast, de elmondása szerint a benne lévő ereklyék eltűntek, azok nagyon kicsik voltak.

A székesegyházban lévő szent ereklyéket egyébként a tűzoltóság káplánja mentette ki, ő helyezte biztonságba a templomban őrzött töviskoronát is.

Notre-Dame
Párizs

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.