Ugrás a tartalomra

Megtette első métereit a Mars-járó

2012.08.23
12:14
 

Megtette első métereit a Curiosity Mars-járó a vörös bolygó felszínén
  Megtette első métereit a Curiosity Mars-járó a vörös bolygó felszínén. A gép hajtóműve és kerekei tökéletesen működnek, jelentette be a NASA. Később a hírt megerősítették a Curiosity hazaküldött képei is, amelyeken jól látszik a jármű hat kerekének nyoma a marsi porban. A jelentés szerint a Curiosity három métert haladt előre, majd derékszögben elfordult, és tolatott egy kicsit, hogy tesztelje a mozgási képességeit. A tervek szerint a jármű legalább 20 kilométer tesz majd meg a Mars felszínén. (MTI)   2012.08.22. 10:34 A legújabb vizsgálatok alapján is jó állapotban van a Curiosity, bár a meteorológiai műszereinek egyike meghibásodott. A rover szerdán várhatóan megteszi az első métereket. Napfényes télutó van a Marson a Curiosity rover mérései alapján. A NASA magyar idő szerint kedd este tartott sajtótájékoztatót a szonda állapotáról és a következő napok várható eseményeiről, a Mars-járó ugyanis hamarosan elindul. A Curiosity első tudományos célterülete, ahol részletesebb vizsgálatokat fog elvégezni, a leszállóhelytől körülbelül 500 méterre lévő Glenelg nevű felszíni pont lesz. Ide a tervek alapján a küldetés 20. marsi napja (augusztus 25.) környékén fog elindulni. A becslések szerint a küldetés során naponta átlagosan 100 métert fog megtenni a Mars-járó. Az első gurulásra feltehetőleg szerdán kerül sor, amikor 3 métert előre, majd egy kicsit kevesebbet hátrafelé megy a Curiosity, helyi marsi időben délután. A művelet nagyjából fél órát fog igénybe venni. Bár a meteorológiai műszercsomag jól üzemel, jelentkezett az első probléma a küldetés során, ugyanis az egyik szélmérőtől nem érkeznek a várt adatok. Az érzékeny berendezés a REMS nevű műszercsomag két rúdjának egyik végén található. Feltehetőleg a leszállás során sérült meg, talán egy felpattant kőzetszemcsétől, amelyet a fékezőhajtómű vert fel. A meghibásodás oka egyelőre nem ismert, azonban csak kisebb adathiányt okoz a mérések során, a küldetés sikerét alapvetően nem befolyásolja. (Origo)
Curiosity
mars-járó

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.