A mesebeli város, amit sárkányok védenek - Ljubljana és környéke

A környéke is látványos: ködben úszó kastély a sziklafalon, cseppkőbarlang, kristályvizű tavak, havas hegycsúcsok. Mindez úgy összesűrítve, hogy amint ellépünk az egyik csodától, már előttünk is van a következő.

A zöld ország zöld fővárosába látogatni január közepén talán nem a leglogikusabb, Ljubljana és környéke azonban télen is magával ragadó: nyugodt emberek, természetközeliség, csodálatos tájak, fejlett városok jellemzik a Balkán Svájcának nevezett országot.

Bár közelinek tűnik, Szlovéniáig van mit utazni. Főleg, ha nem a magyar határhoz közeli síkvidéket szeretnénk látni. Az odajutásnak több módja lehetséges: Horvátországon keresztül autópályán, ugyancsak autópályán Budapest érintésével, vagy településről településre járva fel a Balatonig, majd a sztrádára csatlakozva egészen Ljubljanáig. Mi a harmadik módot választottuk bajmoki határátlépéssel, ezzel elkerülve a nagy határforgalmat. Matricát Magyarországon 3500 forintért, Szlovéniában 15 euróért kell vennünk. A szlovén utak egyébként forgalmasak, de kifogástalan állapotúak. A benzin kicsivel olcsóbb mint nálunk, így érdemes oda időzíteni a tankolást. A táj végig gyönyörű.

Ljubljana – kisváros a nagyok minden kincsével

Ljubljana, annak ellenére hogy főváros, nem hasonlít a forgalmas, nyüzsgő városokra, mindössze 280 ezer lakosa van. A központig könnyű eljutni, a parkolás azonban kihívás: a város széles központja ugyanis sétálóövezet, sok hidat is csak a gyalogosok és kerékpárosok használhatnak. A lezárt rész környékén főleg nagy mélygarázsok és kisebb magánparkolók biztosítják az autók biztonságát és a központ nyugalmát.

Maga a város nagyon kompakt: minden látványosság kényelmesen megközelíthető. A központot a Ljubljanica folyó határozza meg, amin apró, hangulatos hidak sorakoznak: a fotókról jól ismert sárkányos, a szerelemlakatokkal telerakott, a három felé ágazó és az üveges – meg persze a központon kívül még egy csomó. A néhány főbb teret sétálóutcák kötik össze színes kirakatokkal: bankok és fogadóirodák helyett itt exkluzív butikokat, könyves- és ajándékboltokat, antikváriumokat láthatunk, egyedi készítésű ruhákat, lakberendezési tárgyakat, díszeket is sokfelé árusítanak. Tömérdek a kávézó, cukrászda. Ezek főként a folyó partján sorakoznak, és ami meglepő: a januári fagyban is sokan ülnek a szabadban: a székek, asztalok között gázlámpák melegítenek, az emberek az oda készített pokrócokba burkolóznak. A kávé mellett rendszerint ott egy pohár tömény is. Megnyerő a város egyik központi terének piaca is, ahol a színpompás zöldségek közül sokat csak a főzőműsorokból ismertem. De vannak itt hentesek, halárusok, pékségek is.

A város fölé a vár emelkedik, ami megközelíthető gyalog, de könnyebb és látványosabb az út, ha a siklót választjuk. Az üvegkabin tízpercenként szállítja utasait, az út nem több egy percnél. Az ára 10 euró, ezzel azonban beléphetünk a várba és annak minden kiegészítő kiállítására: megismerhetjük a vidék történelmét, felmehetünk a kilátóba, ahonnan még az Alpok lábát is látni, bemehetünk az egykori börtönbe és a kápolnába, de van itt bábmúzeum és galéria is, utóbbiban a National Geographic állatfotóit nézhettük meg. A vár körbejárása a sok fedett tér miatt egy esős napon is ideális lehet. Ha részletesen szeretnénk mindent bejárni, érdemes jó néhány órát erre a programra szánni. Maga a vár egyébként hangulatos, a régi falak a sziklával és vas elemekkel sejtelmes közeget alkotnak, a sárkány motívuma pedig egész utunkat végigkíséri.

A várost sétahajóval is megnézhetjük, 10 euró az egyórás út. Jobbik esetben óránként van az indulás, kivéve ha valaki úgy jár, mint mi: déltől fél 1-ig azt néztük a hídról, hogyan próbál kikötni a hajó fiatal (női) kapitánya. Többször is nekiütközött a betonfalnak, miközben idegesen telefonálgatott. Végül egy kollégája azt ajánlotta, jöjjünk vissza egy órával később, a hajót elvontatták... Egy több órás „technikai szünet" után háromkor bukkant fel újra a hajó, útra készen, fedélzetén a korábban brillírozó kapitánnyal. Bevállaltuk: a vezetésével vettünk részt a túrán, ami látványos, megmutatja kicsit a külvárost is, de sok újat nem ad.

Az illúziók múzeumát sem érdemes kihagyni, ha Ljubljanában járunk: szórakoztató helyszín, ahol elüthetünk néhány órát. Van itt tükörszoba, szemfényvesztő alagút, tálalhatjuk a fejünket tányéron, lóghatunk a mennyezetről és bámulhatjuk a falra kiakasztott krikszkrakszokat abban bízva, hogy feltárul előttünk az ígért 3D-s látvány. Ha minden trükköt becsülettel kipróbálunk, ne csodálkozzunk, ha még jó ideig szédelgünk.

A zöld főváros

Ljubljana 2016-ban viselte az Európa Zöld Fővárosa címet. Bár a rengeteg park és fa miatt is megérdemelte volna az elismerést, a cím elsősorban a lakosság zöld életmódjáért, illetve az arra való törekvésért jár. Néhány nap alatt is jól látni, a címet joggal kapta meg. A központ csendes, a levegő tiszta, dudálást, motorzúgást sehol nem hallani. Autók helyett azonban sok a bicikli, minden sarkon van kerékpártartó vagy bérlési lehetőség. A négykerekűek közül csak néhány elektromos minibusz-szerű járműt látni. Sokan sportolnak: futnak, eveznek, kajakoznak, így, télen is. A városon kívül már nagy a forgalom, de dugóval nem találkoztunk, az utak szélesek, a közlekedés dinamikus.

A szemetet szelektíven gyűjtik: a központban földalatti tárolók találhatók, amikbe külön dobálhatjuk a papírt, az üveget, a műanyagot, a szerves hulladékot és a kommunális szemetet. Nem csalhatunk, a kommunális kukát ugyanis csak speciális kártyával nyithatjuk, a zsákunk másképp nem fér be, a rendszer tehát még a turistát is ráveszi a válogatásra. Egy-egy szelektív kukáért azonban nem kell lejárnunk a lábunkat: szinte minden sarkon találunk. Az emberek, úgy láttuk, lelkiismeretesen élnek is a lehetőséggel: volt olyan reggel, hogy szinte sort álltak a szemetesek előtt, kivárva hogy mindenki szépen bedobáljon mindent a helyére. Az utcák patyolat tiszták, még cigarettacsikket se nagyon látni.

A nejlonzacskót szinte nem is ismerik. A boltokban ugyan pénzért kaphatunk, de a helyiek már nemigen élnek ezzel: szinte mindenkinél látni divatos táskát vagy szatyrot. Meglepő, hogy még a nagy ruhamárka üzletében sem adtak reklámzacskót, így a vásárolt pulcsit kézben vihettük haza. Következő este már zsebretettük a saját szatyrunkat.

A központban minden híd alatt, és több más helyen is működik nyilvános WC. Ezek tiszták, higiénikusak, van papír, szappan, működik a kézszárító. A toalettpapír adagolóján elolvashatjuk, hogy a szelektíven gyűjtött szemétből újrahasznosított papírt használjuk éppen. Ami pedig a legdicséretesebb, hogy a legtöbb várostól eltérően, a szolgáltatásért nem kell fizetni.

Postojna – kihagyhatatlan élmény

Ljubljanától mindössze 40 kilométerre található a postojnai cseppkőbarlang. Autópályán kell végighaladnunk, így gyorsan ott vagyunk. Az óriási parkolóból a parkon áthaladva jutunk a jegypénztárhoz, ahol ha nem néztünk utána korábban, könnyen leeshet az állunk: a belépő felnőtteknek 25 euró, ha a barlangon kívül további tárlatot, múzeumot is szeretnénk látni, még több. Szerencsére azonban a gyerekeknek csak jelképes 1 eurót kell fizetniük. A barlangba egy tízperces vonatút vezet. Nyáron gyakrabban, télen azonban csak néhány óránként indul a kisvonat, így erről is érdemes időben tájékozódni. A jegyvásárlásnál azt is meg kell mondanunk, milyen nyelvű idegenvezetést kérünk. Mint szinte mindenhol Szlovéniában, itt is az angol, a német az olasz és a szlovén közül választhatunk.

A kisvonaton nyújtózkodni, vagy szelfihez pózolni nem ajánlott, helyenként ugyanis szűk folyosókon, alagutakon halad végig – nem kis sebességgel. Szinte végig az volt az érzésünk, hogy a sapkánk bojtját súrolják a sziklák. A vonatozás után egy bő órás séta következik idegenvezetéssel. Hihetetlen érzés, ahogy újabb és újabb, évezredes cseppkövekkel benőtt termek váltják egymást, szinte vég nélkül: az egyik csarnok hegyoldalra hasonlít, a másik egy mély szakadék keskeny híddal átfogva, némelyik szűk és kacskaringós, van amelyik hófehér és csillogó spagetticseppkövek milliói díszítik amennyezetét. Fényképezni vaku nélkül szabad, de nem igazán érdemes: a képek messze nem tudják visszaadni a látványt.

Postojnától nagyjából 10 kilométerre még egy látványos helyszín várja az utazót: Predjama vára. Ide már egy kacskaringósabb út vezet, amit mi sűrű ködben tettünk meg. A vár egy százméteres kőfalra épült, belesimulva a hegyoldalba. A ködtől a látvány félelmetes és kissé földöntúli volt. A várban található kiállítást 14 euróért lehet megnézni.

Bled és Bohinj – a turistaparadicsom és a vadregényes táj

Szintén 40 kilométer Ljubljanától, csak ellenkező irányba Bled, a fotókról jól ismert tó, közepén a kis szigettel. Télen is pezsgő, tele turistával, túrázókkal, sétálókkal, kerékpározókkal. Az egész tavat sétány veszi körbe, így a tájat minden szögből megcsodálhatjuk. Csónakkal a szigetre is eljuthatunk, vagy felmehetünk a várba, hogy madártávlatból, állítólag a legszebb szögből lássuk Bled városát és tavát. A bledi krémes világhírű. Tudják ezt a helyi cukrászdákban is, ahol nem szégyellnek elkérni 4-5 eurót egy szelet édességért. Az íze-állaga nem is kimagasló, nem múlja felül egy jófajta vajdasági nagymama krémesét. Megpróbálni azonban illik.

Bohinj Bledtől kicsit távolabb található, néhány hegyoldalon és apró, hangulatos falvacskán kell áthaladnunk. Itt mintha megállt volna az idő: az égig érő hegyek közé kristálytiszta vizű tavacska szorult, aminek a szélén jég csillog, partján egy bakkecske szobra üdvözli a télen csak elvétve arra járó turistát. Valóban senki nem volt a környéken rajtunk kívül, emiatt, és a hegyek mögé bújó nap okozta korai szürkület miatt az az érzésünk támadt, hogy a holdon, vagy valami idegen égitesten bolyongunk.

Árak

Szlovéniában az életszínvonal szemmel láthatóan jóval magasabb, mint nálunk. Az utcák, házak, középületek rendezettek, felújítottak, az utak tiszták, kátyúnak nyoma sincs. Sok a színház, könyvesbolt, múzeum. Pénteken az emberek csak úgy folynak ki a városból sílécekkel az autók tetején, hogy a hétvégét valamelyik közeli hegyen töltsék. A magas életszinvonalhoz természetesen magasabb fizetés és magasabb árak párosulnak. Utánanéztünk az interneten, mennyit keresnek a szlovének, szerintem egyébként meglepően keveset: 2018-ban a minimálbér 640 euró volt, az átlag pedig 1100 körüli. Persze ezekkel az adatokkal is listavezető a régióban, de a 4 és fél eurós sütemény, a 3 eurós hűtőmágnes és a 1.60-as virslis kifli azért drágának tűnik. Persze ezek a központ árai, a helyiek bizonyára jobban tudják, mit hol érdemes venni. Tejfölt, tejet, gyümölcsöt például mi is találtunk szerbiai áron a nagyobb üzletekben.

Szlovéniára öt-hat nap kevés. Nem jutottunk el havas sípályára vagy a tengerhez, nem álltunk meg Mariborban, nem néztük meg azt a több tucat látványosságot, amit az útszéli táblák és a brosúrák hirdetnek, nem ruccantunk át Olaszországba vagy Ausztriába, pedig ezek sincsenek messze. Ljubljana nyugalmát is örömmel szívtuk volna még magunkba néhány napig. Érdemes lenne visszamenni.