Mi lett az újévi fogadalomból?
De vannak-e olyanok, akik újévi fogadalmat tesznek, illetve hogyan sikerülhet ezeket megvalósítani?
Új év, új én – hangzik az a bizonyos mondat. Legtöbben azt fogadják meg, hogy többet mozognak, hogy több időt töltenek a családdal. Kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok tesznek fogadalmat a következő évre, az 55 évnél idősebbek pedig nem nagyon.
Csernik Árpád: „Nem igazán szoktam komoly fogadalmakat tenni. Nem hiszek ebben. Néha az ember ugye a testsúlyát szeretné csökkenteni, és akkor szilveszterkor eldönti, de hát aztán eldönti január 30-án is és így tovább, de általában nem túl sikeres akció.”
Perpauer Viktor:
„ Nem fogadtam meg semmit, mert legtöbbször nem sikerült teljes mértékben betartanom.
- Mennyire szoktál egyébként kitartó lenni, amikor valamilyen fogadalmat teszel? Volt- e régebben olyan, amit sikerült betartani?
- Legtöbbet sikerült, az esetek nagyobb részében sikerült, de mostanában inkább teszek fogadalmat. Ha valamit kell, azt nem muszáj pont az újévre tennem, a fogadalmat.”
Káposzta Borbála:
„ Nem fogadtam semmit. Minden marad a régi.
- Miért nem tett fogadalmat? Nem szokott?
- Nem igazán. Egyszer, kétszer próbáltam, nem jött be, és akkor most már nem hiszek ebben.”
Kutatások azt mutatják, a fogadalmat tevők több mint fele tervezi, hogy többet mozog 2023-ban. Majdnem ennyien vannak azok is, akik egészségesebb étkezést céloztak meg. Továbbra is népszerű a plusz kilókkal kapcsolatos fogadalom is.
Ötvös Attila, edzőterem-tulajdonos, Szabadka: „Valójában ilyen hónapos fellángolások ezek. A kitartás ilyenkor megcsappan, de ilyenkor általában ez, hogy az ember, amikor megáll az edzeni vágyó, az ügyfelek az edzőteremben, amikor megállnak edzeni, akkor az azért történik, mert nem tapasztalnak magukon eredményt, és, amikor nincs eredmény, akkor a motiváció is alábbhagy, és nem is járnak tovább a terembe, pedig azt kell tudni, hogy akár ebben a teremben is, akár máshol is, szakember tanácsát ki kell kérni, hogy tud folyamatosan változtatni az étkezési szokásokon, az edzési szokásokon, egy folyamatos munkát bevezetni, és akkor ezzel a munkával eredmény lesz, és a motiváció is meg fog maradni.”
A statisztikák szerint idén, érdekes módon, az alkoholfogyasztás visszaszorítása és a dohányzásról való leszokás nincs a fogadalmak toplistájának élén. Az alkoholról csak a fogadalmat tevők 14 százaléka kívánna leszokni, a cigarettát otthagyni pedig csak a megkérdezettek 6 százaléknak a célja.