Ugrás a tartalomra

Mindenki örül ennek a napnak (kivéve a libákat)

2022.11.11
12:33
2022.11.11
16:07
Forrás
Pannon RTV
Márton napja van, a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap.

Régen ezen a napon rendszeresek voltak a vásárok és a bálok. Jóízű lakmározást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőségesen legyen mit fogyasztani. Az első valóban hiteles írásos feljegyzések szerint 1171-ben már egészen biztosan tartottak Márton-napi libalakomákat. November 11. jelezte a tél kezdetét a paraszti világban. A cselédek megkapták az évi fizetségüket, és ráadásként egy-egy libát is. Márton-nap a borászok ünnepe is, hiszen általában ekkora készül el az év első újbora.

A szabadkai tejpiacon gyorsan elkelt a liba, annak ellenére, hogy kilóját 800-tól 1000 dinárért kínálták. Idén nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, mert már kevesebben nevelnek libát, ugyanakkor egyre többen tartják a Márton-napi szokásokat – mondják az árusok. Tari Endre, Zentagunaras: „A takarmány drága, nem is nagyon volt, és ez miatt sok ember már nem tart libát. Úgyhogy eladtuk ma mindet. Ez évekkel ezelőtt nem volt hagyomány, most már tradícióvá válik. Úgyhogy veszik a libát.”

Csütörtökön jobban vitték a libát, pénteken kevesebben keresték. Úgy tűnik, előre bekészítették a háziasszonyok, mert a libát hosszabb ideig kell sütni – mondja Jurcsák Erzsébet. „Földarabolom, és fólia alatt sütöm a sütőben. Én nem csinálok semmi különöset, én még a régi hagyományt őrzöm. Szoktam sütni. El is van már készítve, meg a leves is.”

A Pannon Televízió Dél-Bánát ízei című főzőműsorának legutóbbi adásában Márton-napi libasültet készítettek krumplifasírttal és párolt káposztával. Készítés közben Gyuris Karolina és Bíró Teréz a Márton-napi szokásokról is beszélgetett.

Bíró Teréz: „Márton-napon azért esznek libát, mert az a böjtnek a kezdete, és azt mondták, hogy aki libát nem eszik, az egész évben éhezik. Hát nem sok van az év végéig.”

Gyuris Karolina: „Régen Márton-napján nagy bálokat, mulatozásokat szerveztek. Nagy lakomát csaptak, az asztalról nem hiányozhatott a libahúsból készült fogás, és az étel mellé házi bort, újbort fogyasztottak.”

Természetesen libát nem csak Márton-napon ehetünk. Aki kedvet kapott ahhoz, hogy elkészítse a libaételt, a receptet megtalálja a Pannon RTV honlapján, visszanézheti az idézett főzőműsort.

Márton-nap
liba
Gyuris Karolina
Bíró Teréz

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.