Ugrás a tartalomra

Műfészkekkel a fecskék védelmében

2022.02.26
15:12
2022.02.26
16:13
Forrás
Pannon RTV
Zenta apraja-nagyja is részt vehetett a fészekkészítésben a fecskék számára ma délelőtt. A Ci-Fi Civil Központ adott otthont a műhelynek. A cél egyebek között az, hogy a résztvevők minél átfogóbb képet kapjanak a fecskékről.

Nagy volt az érdeklődés a fecskefészek-készítő program iránt. Családok érkeztek kíváncsi gyerekekkel. Kiss Noémi 3 kislányával látogatott el az eseményre. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek már fiatal korukban megismerkedjenek a környezetvédelem fontosságával.

Kiss Noémi, Zenta: „Múlt héten már elkezdtünk a fecskékről olvasni, tanultunk, képeket nézegettünk és így felkeltette az érdeklődését a nagyobbik lányomnak és eljöttünk, hogy megtanuljuk ezt, hogy is kell és, hogy megtanuljuk, miért fontos, ismerkedjünk ezzel a folyamattal.”

A fecske védett madárfaj. Természetben betöltött szerepe rendkívül fontos. Évente egyedenként több kilónyi kártevő rovart fogyasztanak el.

Pósa Zoltán, szervező:
Zentán még nem volt ilyen, én szerettem volna, hogy minél több fecskefészek ki legyen helyezve, ugyanis nagyon sokfelől hallom, hogy a fecskefészkeket leverik, tömbházaknál, mivel, hogy ürüléket hagynak maguk után, söprögetni kell, takarítani.

A fészekkészítés három lépésből áll, formákat készítenek hungarocellből, majd ebbe formázzák ki a fészket gipsz és fűrészpor keverékből. Az utolsó lépés megvárni, hogy kiszáradjon a fészek, sárral beborítani és kihelyezni a megfelelő helyre.

Szabó Attila, elnök, Falunkért Ifjúsági Csoport, Péterréve: „Vidékünkön molnár- és füstifecskék élnek zömében, és nekik készítünk ma műfecskefészkeket. Amikor majd megérkeznek, annyival kevesebb munkájuk lesz, hiszen már kész fészkek várják őket. Fontos elmondani, hogy érdemes olyan helyre kirakni a fészkeket, ahol már volt, vagy ahol még most is olyan fecskefészkek vannak, hova visszajárnak a lakók.”

A szervezők remélik, hogy a program segítségével sokan otthon is könnyebben nekilátnak a fészkek készítésének. A mű fecskefészek-készítő programon mindenki részt vehet, könnyen elkészíthetőek ezek a fecskecsalogatók, amit természetesen haza is lehet vinni.

fecske
fecskefészek
Zenta

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.