Ugrás a tartalomra

Multifunkciós hangfallal gazdagodott a törökbecsei Községi Művelődési Ház

2021.01.08
20:46
2021.01.09
07:22
Forrás
Pannon RTV
Nem mindennapi élményben lesz részük mindazoknak, akik a közeljövőben az 1976-ban épült, törökbecsei Községi Művelődési Ház emeletén lévő csarnokba látogatnak.

A kultúrintézmény hangfalakat, vezeték nélküli mikrofont kapott, valamint keverő-erősítőt tartalmazó multifunkciós hangtechnikai berendezéssel gazdagodott. Ennek  köszönhetően a látogatók akár egy nyitott történelemóra részesei is lehetnek, hiszen az emeleten lévő csarnok Törökbecse történelmi múltjáról regél.

Itt látható emellett egyebek között a 7000 éves neolitikumi Borjas település, valamint az aracsi pusztatemplom lelettára is. Mindemellett az odalátogatók a törökbecsei születésű, híres közjegyző, Istvánffy István  emlékére felállított panorámaképet is megcsodálhatják. Ő volt az,  aki a XIX. században jelentősen meghatározta a bánáti falu életét, gazdaságát, sőt a Tisza folyási irányát is.

A hangfalakból egyelőre halk zene szól, azonban a tervek szerint az odaérkezőknek szerb és magyar nyelvű tájékoztató műsorokat sugároznak majd, azzal a céllal, hogy betekintést nyerjenek a bánáti település felbecsülhetetlen történelmi múltjába, gazdag művelődési életébe. A szerb nyelvű hangfelvételek hamarosan elkészülnek, azonban a magyar tartalmak megvalósításához szükséges pénzösszegre a közintézmény a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnál pályáz majd.

Az új berendezés, mindenképp hozzájárul majd a modernebb, sikeresebb munkához, amire a törökbecsei Községi Művelődési Ház 298 000 dinárt költött.   

Törökbecse
Községi Művelődési Ház
hangfal
múzeum

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.