Ugrás a tartalomra

Muzslyán is fellobbant az összetartozás tüze

2022.06.05
10:45
2022.06.05
19:30
Forrás
Pannon RTV
A bánáti Muzslyán - a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség székhelyén - is meggyújtották tegnap este az összetartozás tüzét. A cserkészek mellett a civil szervezetek képviselői is eljöttek az immár hagyományos eseményre.

A megemlékezés a Mária Szent Neve plébániatemplomban bemutatott gyászmisével kezdődött, melyet Stanko Tratnjek nyugalmazott plébános celebrált.

Azt követően megkoszorúzták a „nagy háború” mintegy 180 muzslyai résztvevőjének az emlékét őrző - 2016-ban állíttatott - emléktáblát. Az eseményről Hallai Zoltán, nyugalmazott történelemtanár beszélt.

„Félő az, hogy a nemzeti identitásunk, illetve a gyökereink megszűnnek. És, ha nincs gyökér, akkor az a növényzet, illetve közösség nem tud fejlődni és nem tud gyarapodni. Ezek a rendezvények létfontosságúak azért, mert az embereknek az emlékezetébe kell, hogy véssük és minden évben meg kell, hogy emlékezzünk Trianonra, amely a nemzeti gyásznapunk, illetve a határon kívül élő magyarság számára az Összetartozás Napját jelenti.”

Tavaly az egykori Parti iskola udvarában került sor az eseményre. Idén a Muzslya - Lukácsfalva felé vezető kijáratánál levő Kiserdőben gyújtották meg a tüzet a cserkészek.

Dobó József: „Emlékezünk az összmagyar nemzetre, arra, hogy valamikor egy országban éltünk. De a nemzet, az nemzet marad, a magyar, magyar marad. Ezért emlékezünk mi is itt ma. Hiszem, ezekben a percekben számtalan helyen, úgy Magyarországon, mint más vidékeken is, arra a pillanatra várunk, hogy meggyújthassuk azt a lángot, amivel a közösségünkre, a nemzet közösségére emlékezünk.”

Alkalmi szavalatok és dalok mellett a műsorban ismertették az Összetartozás Tüzének a fontosságát és annak üzenetét a szórványban élők számára.

Muzslya
Hallai Zoltán
Dobó József

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.