Ugrás a tartalomra

Nagybőgőt temettek Temerinben

2020.02.23
20:53
2020.02.24
17:26
Forrás
Pannon RTV
A dél-bácskai településen 20. alkalommal tartottak farsangi mulatságot. A résztvevők jelmezekbe öltözve űzték a telet.

Orvosok, mesehősök, dínók lepték el Temerin központját. A farsangi mulatság felvonulással kezdődött, amely során a farsangolókat fúvószenekar is kísérte.

Ivana Gavrić, Szabadka: „Minden évben bohócok szoktunk lenni, de idén úgy döntöttünk, hogy mindenki belátása szerint öltözhet. A pici katicabogár, a lányom kismacska, én pedig medve vagyok.”

Szabó Ildikó, Temerin: „Ez ilyen dínós pizsama. Gondoltam felveszem, mert az évnek ennek a napján kicsit bolondok lehetünk. Gondoltam, hogy eljövök és jól érzem magam.”

A felvonulást követően a piactéren felállított színpadon díjazták a legjobb jelmezeket. A merészebb farsangolók ügyességi játékokon is részt vehettek. Látványos szertartás közepette a nagybőgőt is eltemették. Varga Flórián, titkár, Első Helyi Közösség, Temerin: „Főleg a temerini magyarságnak ez itt egy fajta összetartó erőt is képvisel. Ez a rendezvény egyrészt hagyomány, másrészt pedig az új, aktuálpolitikai dolgokat is be szokták csempészni a kántor és a többiek, akik vezetik a bőgőtemetést. Ez mindig egy aktuális esemény.”

A farsang ideje alatt fánkot, forralt bort és teát is osztanak az egybegyűlteknek. Koleszár Mária, Temerin: „A farsangra jellemző farsangi fánkot osztjuk, a farsangi forralt bort és természetesen a gyerekeknek teát és fánkot. A fánk fogy el a leghamarabb, aztán a bor, a teából pedig megmarad sok.”

Temerinben 20 éve tartanak farsangi mulatságot. Pásztor Éva, szervező: „Bécsben éltünk, és láttam ott ilyesmit. Mondtam, szeretném ezt meghonosítani. Összeültek a községházán és azt mondták rendezzem meg, ők pedig támogatni fognak. Támogatnak már húsz éve, a helyi közösség, a rokonok, a barátok. Nagyon hálás vagyok nekik.”

A szervező hozzátette, büszke arra, hogy az általa elindított rendezvény ennyi idő után is nagy népszerűségnek örvend. A szervezési feladatokat ugyanakkor a jövőben szeretné átengedni a fiatalabb generációknak. A délutáni mulatsághoz kötődően este farsangi kabarét is tartottak Temerinben.

farsang

Most

16:14

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.