Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Nagyszülők Online

2018.10.03
16:25
2018.10.03
18:03
Forrás
Pannon RTV
Az internet és a közösségi média könnyed kezelése, illetve alapvető informatikai ismeretek átadása a célja a Nagyszülők Online elnevezésű képzésnek.

A Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ által szervezett ingyenes kurzuson László Aranka informatikatanár adja át tudását az idősebb korosztály számára. A foglalkozások október öt szerdáján, délután három órától kezdődnek, alkalmanként pedig nagyjából két órát ölelnek fel.

Kosányi Tamás, képzési referens, VM4K: „Azt szem előtt tartottuk, hogy a nagyszülők nem olyan tudással érkeznek egy képzésre - vagy nagyszülők korabeli hölgyek és urak -, mint a mai fiatalok, ebből kifolyólag úgy alakítottuk a tanárnővel a képzést, hogy az a kezdetektől, az alapoktól kezdődjön. Itt értek általános számítógép és internethasználatot, és ez tovább terjed majd a hónap folyamán a közösségi médiára, az elektronikus levelezésre is.”

VM4K
Szabadka
számítógép kezelés

Most

16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.