Ugrás a tartalomra

Négyes ikrek születtek

2018.11.24
22:47
2018.11.24
22:52
Forrás
VajdaságMa
Szerbiában hét év után ismét négyes ikrek születtek, ezúttal Szabadkán.

A boldog szülők Krstić Mladen (39) és Mira (29) november közepe óta a 8 éves Vasilije mellett egy újszülött kislány és három kisfiú meglepett és boldog szülei.

A babák november 13-án születtek, valamivel éjfél után és jelenleg a belgrádi koraszülött intézetben vannak, állapotuk, a szülők elmondása szerint, stabil. Elsőként Melanija jött a világra, majd Dimitrije, Božidar és végül a legfiatalabb, Zaharije. Dimitrije és Božidar egypetéjű ikrek. Melanija 1 kilóval, Dimitrije 1,1 kilóval, Božidar 860 grammal, Zaharije pedig 870 grammal jöt a világra.

A családnak van egy fia, Vasilije, aki 2010-ben született, csak öt nappal testvérei születésnapja előtt. A szülők a Telegrafnak elmondták, szerettek volna második gyermeket, de nem jött össze. Ekkor a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Három megtermékenyített petesejtet ültettek vissza és mindhárom beágyazódott. Két hét múlva derült ki, hogy az egyik petesejtből egypetéjű ikrek fejlődnek.

A terhességet előbb a szabadkai orvosok vezették, majd amikor kiderült, hogy az elkövetkező hónapok nem lesznek problémamentesek, az újvidéki, majd a belgrádi klinikára kerültek. Az édesanya a terhesség 21. hetétől itt volt egészen a 27. hétig, amikor is elfolyt a magzatvíz és az orvosok császármetszéssel világra segítették a négy babát. Az újszülöttek most a koraszülött osztályon vannak állandó orvosi felügyelet mellett, s mindaddig itt maradnak, míg nem érik el a két kilót.

A szülők Szabadkán vannak, telefonon tájékozódhatnak a gyerekek állapotáról, mert anyagi helyzetük miatt nem is tudnának minden nap Belgrádba utazni.

Szerbiában éppen hét évvel ezelőtt születtek négyes ikrek. A surčini Dunja, Maša, Maja és Dušan Mihajlović idén szeptemberben indultak az első osztályba.

Szabadka
ikrek

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.