Ugrás a tartalomra

Nem sokáig lesz már Hollandia Hollandia

2019.10.14
19:30
Forrás
Blic
A kormány döntése értelmében az országot nemzetközi viszonylatban is nevezzék úgy, ahogy maguk is hívják, magyar kiejtés szerint Néderlandnak.

Szerintük a változásra azért van szükség, mert a külvilág túlságosan a Hollandia nevű megyékkel azonosítja az országot, illetve Amszterdammal, a holland régió központjával. Úgy vélik, ez az oka annak, hogy rengeteg a turista arrafelé, míg az ország más részein kevés. A Néderland szó egyébként a napóleoni háborúk után terjedt el, előtte a terület legfejlettebb részét sokáig uraló Holland család nevével azonosították a vidéket. Az átnevező kampány várhatóan még idén elkezdődik, a jövő évtől pedig már számos nemzetközi versenyen is ezt használják majd: a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivált így már a néderlandi Rotterdamban rendezik majd, és a tokiói olimpián is néderlandi csapat vonul majd fel. Az országot angolul már korábban is így, vagyis The Netherlandsnek hívták, de számos nyelv, köztük a magyar és a szerb is a Hollandia szót használta.

Hollandia

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.