Ugrás a tartalomra

Nőnapi kiállítás nyílt Péterrévén

2022.03.07
11:32
2022.03.07
17:39
Forrás
Pannon RTV
A 15 éves fennállását ünneplő Da Vinci Polgárok Társulatának a tagjai állították ki a munkáikat. A festmények és kézimunkák március 21-éig tekinthetők meg a helyi közösség nagytermében.

Egy-egy szál szegfű a hölgyvendégeknek és egy kis ünnepi műsor a közönségnek – így nyílt meg a péterrévei helyi közösség nagytermében az eladással egybekötött nőnapi kiállítás. Sörös Ildikó képei is kint vannak a falon.

„Néha jelzik, hogy az tetszene, ez tetszene, és egy csokor virág és ünnepség helyett jó érzést vált ki belőlem, hogy én ajándékba a saját munkámat tudom odaadni.”

Pap Rebeka három éve csatlakozott a csoporthoz. „Szoktam eladni képeket, jó, hogy vannak ilyen kiállítások, mert a legutóbbi karácsonyi vásáron is sikerült eladnom egy képet.”

A csoport tagjai között a festőkön kívül fafaragók, kézművesek, kézimunkázók is vannak. Sövényházi Magdolna például a paplanjait és a hímzéseit árulja.

„Ötven éve készítem a kézimunkákat, a paplanokat is, mindent kipróbáltam. Hála Istennek, piacozok is, van rá kereslet is.”

A péterrévei Da Vinci Polgárok Társulata 2007-ben alakult meg.

Stanojev Németh Annamária, vezető, Da Vinci Polgárok Társulata, Péterréve: „Nagyon fontos számomra, hogy a nők merjenek többek lenni, mint háziasszony vagy anyuka, vagy dolgozó nő. A mai napon itt most nagyon sok olyan nő lesz jelen, aki be merte ezt vállalni: vállalkozó, vagy tovább fejlesztette a tudását, vagy érettebb korában fejezte be az egyetemet, vagy a közösség életéből veszi ki a részét. Annyira büszke vagyok rájuk!”

A kiállítás március 21-éig tekinthető meg a péterrévei helyi közösség nagytermében.

nőnap
kiállítás
Péterréve
Da Vinci Polgárok Társulata

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.