Ugrás a tartalomra

Nótaszóval locsolkodtak a topolyai fiúk (videó)

2017.04.17
11:32
Hangos nótaszóra ébredtek húsvéthétfő reggelén a topolyaiak, hiszen a Cirkalom táncegyüttes legényei már kora reggel indultak locsolkodni
Hangos nótaszóra ébredtek húsvéthétfő reggelén a topolyaiak, hiszen a Cirkalom táncegyüttes legényei már kora reggel indultak locsolkodni. A vizesvödörök sem maradtak otthon, a lányok nem kerülhették el a reggeli hidegzuhanyt. A locsolásért cserébe szebbnél szebb hímes tojások kerültek a legények kosarába.    Tavaszi díszbe öltöztetett lovas kocsival, harmonika- és énekszóval indultak kora reggel locsolkodni a cirkalmas fiúk Topolyán. A legények saját költésű locsolóverssel örvendeztették meg a csoport leánytagjait. Sörfőző Andor, tag, Cirkalom táncegyüttes, Topolya: „Kicsit nehézkesebb megtanulni, mert nem annyira rímel, nem annyira stimmel, mint amennyire ezek a népi mondókák szoktak lenni, de hát annál jobb és annál érdekesebb.”



A vizesvödörök is előkerülnek, és bár a víz hideg, a lányok mégis nagy szeretettel készülnek a jó hangulatú társaság fogadására. Nagygellér Zita, tag, Cirkalom táncegyüttes, Topolya: „Festünk tojásokat, különböző technikákkal, előkészítjük a húsvéti sonkát, tojást fogyasztható formába, és sütünk pogácsát, kalácsokat és azzal megvendégeljük őket.” A húsvéthétfői locsolkodás hosszú évekre visszanyúló hagyomány a Cirkalom táncegyüttesben. Kisimre Árpád, művészeti vezető, Cirkalom táncegyüttes, Topolya: „Mi, akik a magyar hagyományok őrzésével és ápolásával foglalkozunk, nekünk ez nagyon-nagyon fontos, hogy ez a hagyomány minél tovább fennmaradjon, és ehhez igazán nekünk kell példát mutatni.” A locsolásért cserébe szebbnél szebb hímes tojások és terített ünnepi asztal várta a locsolkodókat Topolyán.
Topolya
Cirkalom
locsolkodás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.