Ugrás a tartalomra

Növényhotel Dreán

2021.11.05
22:25
Forrás
Pannon RTV
Növényhotel nyílt nemrégiben Dreán, a szokatlan szolgáltatás Daliborka Popov fejéből pattant ki.

A helyi közösség titkára először csak egy ismerősének tett szívességet, amikor ideiglenesen befogadta a növényeit, azóta viszont már több környékbeli család is rábízta a kedvencek téli gondozását.

Mindennapos rutin ez a dreai Daliborka Popov növényteleltetőjében: felkapcsolja a rádiót, majd hozzálát a sok-sok cserepes növény gondozásához.

Daliborka arra is gondot fordít, hogy ezeket a növényeket a lehetőség szerint vegyszermentesen kezelje.

Ebben a teleltetőben nem csak Daliborka saját növényei vannak, hanem olyanok is, amelyeket mások bíztak rá a téli hónapokra. Az első vendégek ebbe a zöld oázisba tavaly érkeztek, amikor az egyik szomszéd ideiglenesen Daliborka gondjaira bízta a növényeit. Amikor tavasszal visszakerültek a tulajdonosához, szebbek voltak, mint azelőtt.

Daliborka szereti a növényeket, helye is van bőven a számukra, ezért is gondolta arra, hogy a hobbiból talán vállalkozást, azaz egy növényhotelt is lehetne nyitni.

A növényhotel ezentúl egész éven át üzemelni fog, és akár ötméteres növényeket is Daliborka gondjaira lehet bízni.

Drea
növényhotel
növény
virág
növénygondozás

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.