Ugrás a tartalomra

Nyári koncertsorozat a Zenepavilonban a palicsi sétányon

2021.06.20
20:34
2021.06.20
20:42
Forrás
Pannon RTV
Koncertsorozat kezdődött Palicson, a Zenepavilonban. Az esemény egész nyáron zajlik majd, és a tervek szerint Palics régi fényét adja majd vissza. A megnyitón elhangzott, a cél a tópartra látogató helybeliek és turisták szórakoztatása.

Nyári koncertsorozat a Zenepavilonban a palicsi sétányon. Ez a címe annak a koncertsorozatnak, amelynek keretében augusztus végéig minden szombaton 18 órától, este 8-ig lesznek különböző stílusú koncertek - mondta Dencs Valéria. A Park Palics Kft. megbízott igazgatója hozzátette: ezekkel a zenei eseményekkel próbálják meg feldobni a palicsi sétány hangulatát. A célközönség változatos, a gyerekektől az idősebb korosztályig. Főképp régi slágerek kerülnek műsorra, de gyermekprogramokat is szerveznek.

Dencs Valéria, megbízott igazgató, Park Palics Kft.: „Az idevárt vendégek listája, skálája a legszéleskörűbb kell, hogy legyen, szívesen látjuk a szabadkaiakat, a helybélieket, és természetesen a belgrádi, vagy a távolabbról érkező turistákat is.”

Nagyon sokan, nagyon sokat dolgoznak azon, hogy visszahozzuk Palics régi fényét - mondta a koncertsorozat megnyitóján dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke: „A Zenepavilon ugyanakkor épült ki, amikor a Vigadó, a Víztorony, a női fürdőnek az épülete, és a Városháza. A legkisebb szecessziós épületünk. Száz évvel ezelőtt az akkori városvezetők szerződést kötöttek a városi zenekarral annak érdekében, hogy az úri közönség zeneszóra sétáljon itt Palicson. Úgy gondolom, ez egy nagyon szép hagyomány, amelyet felélesztettünk, ráadásul úgy, hogy a Park Palics Kft. fölhívta a zenekarok, a művészek figyelmét erre a lehetőségre.”

Sokan jelentkeztek, és ezek a zenekarok ingyen vállalták a fellépést szombat esténként. Ennek köszönhetően újra rendeltetésszerűen használják a palicsi Zenepavilont - tette hozzá dr. Pásztor Bálint. A nyári koncertsorozat első fellépője a Gordanov Blues Ghetto volt.

Dencs Valéria
Palics
koncert

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.