Ugrás a tartalomra

Nyúlfőző és nyúlsütő versenyt rendeztek Magyarkanizsán (videó)

2017.04.30
11:56
Nyúlfőző és nyúlsütő versenyt szerveztek Magyarkanizsán
Nyúlfőző és nyúlsütő versenyt szerveztek Magyarkanizsán. A cserépgyár korábbi nyaralótelepére Vajdaság számos településéről érkeztek csapatok, hogy bemutassák, vidékükön hogyan készítik a nyúlételeket. Magyarkanizsán második alkalommal szervezték meg ezt a versenyt, és noha elég hűvös volt az idő, majdnem 40 csapat benevezett, hogy megmutassa, hogyan főzik illetve sütik a nyulat saját közösségükben. Egy majdnem 30 fős óbecsei baráti társaság nyulat főzött és sütött is. Főszakácsuk töredelmesen bevallotta, hogy először készített nyulat bográcsban. Vukelić Csaba, résztvevő, Óbecse: „Félig paprikás, félig pörkölt, de pörköltnek mondható, én is először csinálom. Ritka dolog, de a pörkölt mellé sütünk még két csirkét.”



A magyarkanizsaiakat egyetlen csapat képviselte. Gordos József, résztvevő, Magyarkanizsa: „Volt egy nagyon jó mesterem, aki mindiog felemelte a kezét és azt mondta, öt dolog kell a jó pörkölthöz: egyik a víz, a többi a hagyma, a só, a bors és persze a hús is kell még hozzá.” Szerveztek kalácssütő- és pálinkaversenyt is, utóbbit Dukai Verona irányításával a Horgosi Termelők Klubja pálinka-szakosztályának zsűrije bírálta el. Dukai Verona, a pálinkaverseny zsűrijének elnöke: „46 minta érkezett, nagyon jó pálinkákkal találkoztunk, szinte már majdnem veszekedésbe ment már a bírálás, igyekeztünk igazságosan elbírálni a pálinkákat.” A nemzetközi zsűri értékes díjakkal és versenyekre szóló meghívásokkal jutalmazta a legjobbakat. Az eseményen kisállat bemutatóra is sor került, a látogatók frissen sült lángossal, bográcsos birka- és nyúlpörkölttel csillapíthatták étvágyukat.
Magyarkanizsa
nyúlfőző és nyúlsütő verseny

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.