Ugrás a tartalomra

Ők már ismerik a tánclépéseket

2023.01.07
13:23
2023.01.07
16:09
Forrás
Pannon RTV
Idén is közel 60 résztvevője van a magyarkanizsai téli tánciskolának, amin rendszerint a községbeli nyolcadikos tanulók vesznek részt. A fiatalok a klasszikus és latin-amerikai táncok mellett néptáncot is tanulnak.

Egyre ügyesebben és magabiztosabban mozognak a táncparketten a fiatalok. A téli szünidő kezdetével a tánciskola is elkezdődött, ahol több társastánccal is megismerkedhetnek a résztvevők. Az elmúlt hetekben szinte minden nap próbáltak. Tót Sára, résztvevő, Magyarkanizsa: „Azért gondoltam, hogy szeretnék részt venni, mivel szerintem egy alap műveltség, ha az ember tud táncolni, meg amúgy is jó a környezet, és szeretek itt lenni, mert sok új táncot tanulunk meg. A tanórák végén van, hogy kólózunk, makarénázunk, és az is vicces.”

A legtöbb páros már a tánciskola kezdete óta együtt táncol és gőzerővel készülnek a tánciskolások vizsgabáljára. Purgel Dávid, résztvevő, Magyarkanizsa: „Elsődlegesen azért jöttem, hogy kibővítsem tánctudásomat, illetve jobban megtanuljak táncolni. Eddigi tapasztalataim szerint nagyon tetszik, és ez szerintem a jövőben is így lesz.”

Az első tánciskolát 1972-ben szervezték meg, majd hagyománnyá vált. A fiatalokat 39 éve Cseszkó Károly oktatja, aki örömmel vállalja minden évben ezt a feladatot, hiszen igény mutatkozik rá. „A hangsúlyt a világ és a standard táncokra fordítjuk, itt kötött szabályok vannak, ezek a táncok, amiket az egész világ táncol, szerteágazóan mindenütt jelen vannak, Japántól Dél-Amerikáig, Európában és Afrikában is nagy versenyeket rendeznek. A standard és a világtáncok mellett természetesen érintjük a néptáncokat is.”

Az idei vizsgabál február 5-én lesz a Vajdasági Birkózóakadémián, ahol kiderül majd, hogy ki lesz az idei év Bálkirálya és Bálkirálynője.

tánc
tánciskola
Magyarkanizsa
Cseszkó Károly

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.