Ugrás a tartalomra

Ökoturizmus két keréken

2020.10.30
21:15
2020.10.31
17:00
Forrás
Pannon RTV
Kerékpárosok részére épült fából, rusztikus pihenőhely Ludason. Az EcoVeloTour projekt az ökoturizmus valamint a kerékpáros turizmus integrálását célozza meg.

Akik kerékpározás közben szeretnék megismerni a térség látványosságait, ezt ezentúl olyan meghatározott útvonalakon is megtehetik, melyeket térképeken jelölnek majd ki, és amelyek állomásai magukban foglalják majd a mikrorégió legjelentősebb idegenforgalmi látványosságait.

Az ökoturizmus és a kerékpárturizmus összekapcsolásán dolgoznak Ludason is. A településen egy olyan létesítményt építettek, amely a túrázók csakúgy, mint a kerékpárosok részére is kiváló látványt nyújt az elsőfokú védelem alatt álló Ludasi-tóra. 

Ricz András, elnök, Ostorka Polgárok Egyesülete, Palics: „Ez a beruházás egy olyan pihenőhelyet hozott létre, amelyet mind a hazai és elsősorban a külföldi turisták tudnak használni a nyári turistaszezonban, hiszen, mint láttuk, van egy fedett részünk, ahol vannak mosdók, illetve van egy kilátó, amiből gyakorlatilag az egész környéket meg tudjuk figyelni.” 

A Ludasi-tó most már csaknem minden szakaszán megcsodálható. Az EcoVeloTour IPA projekt keretében három túrát is megálmodtak a kerékpározás szerelmeseinek, amelyek a térség látványosságaiba nyújtanak betekintést. 

Lányi Hnisz Izabell, koordinátor, EcoVeloTour projekt: „Az egyik a homok-túra, a másik a vizek-túrája és az utolsó a bánáti-túra. Ami a pihenőhelyet illeti ez azért lett létrehozva, mert ez a projekt lényege és ez a beruházás. Az olyan turisták akik nemcsak bicikliznek hanem nagyon szeretik a természetet és foglalkoznak madármegfigyeléssel, biodiverzitás megfigyelésével, hogy számukra kialakítsunk egy olyan helyet, amely ezt a két turisztikai terméket integrálja.”

A Duna Stratégia Program kilenc ország: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Szerbia részvételével valósult meg. A Ludasi-tó közelében felépült pihenőhely beruházásának összértéke hat és fél millió dinár volt. 

Kern Imre, alpolgármester, Szabadka: „Fölkerültünk az Európa kerékpáros útjainak térképére, felkerült Ludas erre a térképre, hisz ez rendkívül fontos. A másik ami nagyon fontos, hogy itt tulajdonképpen össze lehetett kötni a kerékpár turizmust és a környezetvédelmi ökoturizmust. Ez a két ága a turizmusnak, ami talán a leggyorsabban fejlődik az utóbbi 5-10 évben világszerte, és ezért fontos, hogy mi is bekapcsolódjunk ebbe a programba.”

Kern Imre az eseményen arról is beszélt, hogy kiemelten odafigyelnek a város idegenforgalmának fejlesztésére. Jó ütemben halad a palicsi wellnessközpont kiépítése. További javításokat láttak előre a szennyvíztisztítón is, valamint a Palicsi- és Ludasi-tó körül kialakított védősáv idővel azt eredményezheti, hogy a Palicsi-tó újra alkalmas legyen a fürdőzésre. 

Ricz András
EcoVeloTour
Ludas

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.