Ugrás a tartalomra

Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

2019.09.21
19:50
2024.03.19
08:48
Forrás
MTI
A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok keretében október 5-6-án.

Az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tájékoztatása szerint a program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-6-án. A programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt.

Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője. Az Európai Madármegfigyelő Napok programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben.

madármegfigyelő napok
európai
madarak
őszi vonulás

Most

15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.