Ugrás a tartalomra

Október utolsó hétvégéjén tartják a Szármafesztivált Topolyán

2019.10.01
17:39
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
Az idén rendhagyó módon október 26-án és 27-én, szombaton és vasárnap is gazdag program várja a szárma szerelmeseit a topolyai vásártéren.

A szombati versenyre idén is 5-10 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők, a nevezési díj 2500 dinár csapatonként. Ez az összeg tartalmaz 2,5 kg darált húst, a tüzelőanyagot és a kenyeret, a többi hozzávalót a résztvevőknek kell biztosítaniuk. A Művelődési Ház 024/713-515-ös telefonszámán október 23-ig várják a csapatok jelentkezését. A helyszínen már elkészített szármát is lehet vásárolni a nézelődőknek. A rendezvény fő támogatói Topolya Község önkormányzata és a magyar kormány.

Tölgyesi Huba, a Szármafesztivál szervezője, Topolya: „A vasárnapi ebédet 10-től 15 óráig lehet majd elfogyasztani. A Juhász zenekar gyerekkoncertet tart vasárnap. Szombaton pedig a megszokott főzőverseny zajlik három kategóriában - klasszikus szárma, különleges szárma és vegetáriánus szárma. Gazdag kirakodóvásár is lesz helyi termékekkel, különböző gasztronómiai finomságokkal. Idén igyekeztünk jó zenei programot összeállítani. Délben a La Banda női tamburazenekar fog minket szórakoztatni, fél háromkor színpadra lép a Parno Graszt együttes, este pedig a Sin Seekas fog koncertezni.”

Topolya
szárma
Szármafesztivál

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.