Ugrás a tartalomra

Oromhegyesen is „András zárja a hegedűt”

2019.11.30
13:57
2019.11.30
19:13
Forrás
Pannon RTV
András-napi sokadalmat és kocsonyafesztivált tartottak az oromhegyesi Faluházban.

A faluházban már szombat délelőtt nagyban folyt a munka. Kézműves- és gyermekfoglalkozásokkal, seprűkészítéssel és kirakodóvásárral is kedveskedtek a szervezők. A tóthfalusi asszonyok sem tétlenkedtek, kitömött és varrott télapókat készítettek a gyerekekkel.

Kálmán Bernadett, Tóthfalu: „Kivágtuk papírból a mintát, rárajzoljuk az anyagra, kivágják a gyerekek, megvarrják, kitömik. Ügyesek, vannak itt már kész munkák, a lányok nagyon ügyesen dolgoznak.”

Mintegy 100 kilogramm alapanyagból főztek kocsonyát a lelkes falubeli asszonyok, amiből a fesztiválon mindenkinek bőségesen jutott. Kalmár Eszter, a rendezvény egyik szervezője elmondta, a régi receptet követve, legalább öt órán át főzték idén is a kocsonyát.

Kalmár Eszter, szervező, Oromhegyes: „Régen a jó banyakemecébe betették reggel a hozzávalókat és este kitálalták. Ugye a jó kocsonyának legalább 5-6 óra hosszát kell, hogy főjön. Ezt a kocsonyát most nagy üstökben főztük meg, de így is hajnali négy órakor alágyújtottunk, felforrt és a felforrástól kezdve öt órán át főztük.”

A szervező Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a hagyományokhoz híven idén is advent előtt egy nappal szervezte meg a fesztivált, ugyanis a népi mondás szerint András-napja a karácsony előtt utolsó nap, amikor mulatságot lehet tartani.

Koncz Lázár, elnök, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Oromhegyes: „András-nap után már jön az adventi időszak, amikor már minden zajos mulatság, különösen régebben, tiltólistán volt. Sajnos ezt a mai világban már nem nagyon tartjuk be, de azért igyekszünk mi legalább, akik ebben tevékenykedünk, ebben a körben, ilyen formában ehhez igazítani a programjainkat.”

A rendezvényen a helyi színjátszó csoportok és a kis néptáncosok is színpadra léphettek.

András-nap
András-napi sokadalom
Oromhegyes
kocsonyafesztivál

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.