Ugrás a tartalomra

Ovisok is szerepelnek a Kalamárisban

2018.08.21
15:56
2018.08.21
17:17
Forrás
Pannon RTV
Kamera örökíti meg a verselő gyerekeket.

Rendhagyó módon a Pannon Televízió Kalamáris című műsorának felvétele ma a Pannon Médiaházban zajlott. A naponta képernyőre kerülő műsorban jellemzően kisdiákok mutatkoznak be. A mostani felvételre azonban óvodások is jelentkezhettek.

Zajlanak az előkészületek a Kalamáris felvételére. A gyerekek hamarosan kamera elé állnak. Az első osztályos Dubicsanac Lara Gábor Emesétől A csalogány és a mécsvirág című verset szavalta el. Egyszer már a szabadkai Népkörben is mondott verset. „Szépek a szavalásaim, és régebben jártam kórusra is. Meg még balettre és teniszre is járok.”

Simon Dorotea óvodás, még csak nemrég kezdett el ismerkedni a szavalással.
„- Mióta verselsz és miért szeretsz szavalni?
- Semmikor sem verseltem, csak most fogok először itt verselni.”

Farkas Márk elmesélte, hogy mikor szokott verseket tanulni.
„- Ősszel, meg húsvétkor.
- Húsvétkor érdekes lehet, akkor milyen verseket tanulsz?
- Olyankor ilyen pár félét, mindig valamilyen félét.
- Miért szerettél volna szerepelni a Kalamáris című műsorban?
- Azért akartam ide eljönni, hogy jól érezzem magam.”

A gyerekek októberben láthatják magukat a képernyőn, mivel a Kalamáris hamarosan szünetre megy, ősszel pedig új arculattal tér vissza. Radaković Huszta Orsolya, a Kalamáris szerkesztője: „Az előzetes bejelentkezések alapján óvodásokat várunk most, mivel egyébként a Kalamáris a tanév ideje alatt inkább általános iskolákba jut el, alsósokhoz és felsősökhöz egyaránt. Most megpróbáltuk egy picit összegyűjteni az ovisokat, hogy ők is bekerülhessenek a műsorba. Mert ők is tudnak és akarnak szerepelni.”

A Kalamáris minden nap 18 óra 55 perctől látható a Pannon Televízióban. A már levetített részek honlapunkon, valamint a Kalamáris Facebook-oldalán is megtekinthetők. A műsor szerkesztői folyamatosan várják az érdeklődők jelentkezését a Pannon Televízió email-címére, az office@pannonrtv.com-ra, vagy a 024/621-401-telefonszámon.

Kalamáris
ovisok
vers
szavalat
kamera
műsor

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.