Ugrás a tartalomra

A Pannon Rádió átvette a VMÚE díját

2018.03.17
10:39
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Péntek este adták át a VMÚE szakmai elismeréseit. Az ünnepségnek a Zentai Magyar Kamaraszínház adott otthont.

A díjazottak között volt az idén 10 éves fennállását ünneplő Pannon Rádió is, amelyet elektronikus sajtó kategóriában tüntettek ki.

Soós Georgina, fő- és felelős szerkesztő, Pannon Rádió: „Ez a díj természetesen nem csak az enyém, hanem az egész Pannon Rádióé, és nem csak a mostani felállásé, hanem a 10 éves rádióé, vagyis mindenkié, aki az elmúlt 10 évben hosszabb-rövidebb időre, kisebb-nagyobb mértékben részt vett a munkában. Gondolok itt szerkesztőkre, műsorvezetőkre, és azokra a műszakban dolgozó kollégákra is, akik ugyan soha nem hallatszódnak műsorban, de nagyon sokat tesznek azért, hogy a műsor mindig folyamatosan, gond nélkül menjen.”

Nyomtatott sajtó kategóriában az év újságírójának Kabók Erikát, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettesét választották.

Kabók Erika, főszerkesztő-helyettes, Magyar Szó: „Mindig nagy dolog, ha az embert a szakma díjazza, és, hogy ha a szakma úgy látta jónak, hogy valami miatt az én munkám az díjra érdemes volt, az kiemelkedő.”

Az év pályakezdő újságírójának járó díjat Rizsányi Attila, az Újvidéki Rádió munkatársa vehette át. Szórványdíjban ezúttal a Tordai Újság szerkesztőségét részesítették. A testület idén Gyarmati Józsefnek, a Magyar Szó nyugalmazott újságírójának, és a VMÚE alapító elnökének ítélte oda az életműdíjat. Az újságíró levélben köszönte meg az elismerést, ugyanis egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni a díjkiosztón. Máriás Endre, a VMÚE elnöke úgy értékelte, hogy az elnökség könnyen meghozta a döntését.

Máriás Endre, elnök, VMÚE: „Amióta én az elnökség tagja vagyok, most először történt meg, hogy ennyire egyértelmű döntéseket hozott az elnökség, ugyanis először megvitattuk a jelölteket, utána kiválasztottuk azokat, akik között dönteni fogunk, és azután teljesen egyértelmű szavazással, több esetben egyhangúlag hoztuk meg a döntésünket.”

A díjkiosztón az idén 15 éves jubileumát ünneplő VMÚE oklevélben részesítette az egykori elnökségi tagokat, majd a jelenlevők megtekinthették Patrick Süskind: A nagybőgő című monodrámáját Nešić Máté előadásában.

VMÚE
Pannon Rádió
szakmai díjak

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.