Ugrás a tartalomra

A Pannon Televízió Közügyek című műsora is a VMÚE díjazottjai között

2022.03.05
15:38
2022.03.05
16:42
Forrás
Közlemény
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazta a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, illetve a médiában dolgozó egyéb szakembereket.

Az Év Pályakezdő Újságírója Díjjal Csíkos Dánielt, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetőjét és Hodolik Boglárkát, a Hét Nap újságíróját, szerkesztőjét tüntették ki, elektronikus média kategóriában a Pannon Televízió Közügyek című műsorát, írott sajtó kategóriában pedig Kávai Mucsi Katalin, a Magyar Szó lektora kiemelkedő szakmai teljesítményét ismerték el, a Szórványdíjat ezúttal Lennert Móger Tímeának, a Magyar Szó újságírójának és a Nyugat-Bácska Portál főszerkesztőjének ítélték oda, a VMÚE Életműdíjával pedig Szabó Attilát, a Hét Nap nyugalmazott fotóriporterét tüntették ki.

Juhász Gábor, a Közügyek felelős szerkesztője: „Egy nagy csapatban dolgozunk, egy nagyon komoly szerkesztői csapattal dolgozunk, akikkel mindig egy hétre előre megbeszéljük, hogy mik legyenek a műsornak a fő témái. Utána persze mindig az aktualitásokhoz alkalmazkodunk, mindig úgy alakítjuk a műsort, hogy a legfontosabb dolgok legyenek benne, és természetesen úgy, hogy hozzáadjunk ahhoz, amit a híradó ad, hiszen mi hosszabb beszélgetésekben, hosszabb bejátszásokban tudjuk elemezni a történéseket, úgy a szűkebb pátriánkban, mint a a nagyvilágban.”

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöksége mindemellett a vajdasági magyar újságíró-társadalom szolidaritásának kifejezése és a Kárpátalján élő magyar kollégáik támogatása jegyében oklevelet adományoz a kárpátaljai testvérszervezetének, illetve ezáltal jelképesen a szervezet minden tagjának, kitartásra és további odaadó munkára buzdítva őket a jelenleg is fennálló rendkívül nehéz helyzetben.

A díjátadó ünnepséget a tervek szerint március 18-án, pénteken 18 órai kezdettel tartják meg a Zentai Magyar Kamaraszínházban.

VMÚE
Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
Közügyek

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.