Ugrás a tartalomra

Pengetőt ragadtak kicsik és nagyok

2021.05.16
12:01
2021.05.16
17:16
Forrás
Pannon RTV
Citeraoktatást tartottak a magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesületben. A képzés több hétig tart, mintegy 15 résztvevővel.

Fiatalok és idősebbek egyaránt részt vettek a citeraoktatáson. A magyarkanizsai Lőrincz Erzsébet már régóta vágyott arra, hogy megtanuljon citerázni: „Annak idején, gyerekkoromban a nagytatámat is láttam citerázni és apukámat is. Nekem nem volt alkalmam zeneiskolába járni, hangszeren tanulni, de szeretném megtanulni a citerajátékot, hogy majd valamikor a gyerekeimet vagy az unokáimat is esetleg meg tudjam tanítani.”

Az oktató a csókai Mihók Attila, aki 7 héten keresztül mutatja be az érdeklődőknek a citerajáték alapjait:
„- Az első óra keretében a legfontosabbakat, az alapjait fogjuk megtanulni. A pengető tartástól egészen a húrok lefogásáig, ami a legalapvetőbb és ez segít majd megtanulni a dalokat.
- A továbbiakban milyen oktatásban részesülnek még a helyiek, akik jelentkeztek?
- Leginkább délalföldi dalokat tanulunk, mert tudnivaló, hogy a citera délalföldi hangszer vagy pedig Tisza-menti dalokat, ami erre a tájegységre jellemző.”

A község több településéről is érkeztek résztvevők, akiknek csak egy citerát kellett magukkal vinniük.

Erdélyi Tóth Edit, elnök, Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület, Magyarkanizsa: „Nemcsak az egyesület tagjai vehetnek részt ezen az oktatáson, hanem bárki, aki vágyat érez arra, hogy megtanuljon. Nagyon az alapoktól indul az oktatás, nincs korhoz sem kötve, tehát itt a legkisebbektől kezdve nagyon vegyesen vagyunk itt a csoportban.”

A citeraoktatás a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg minden második szombaton Magyarkanizsán.

Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület
Magyarkanizsa
citera

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.