Ugrás a tartalomra

Pénteken kezdődik a karácsonyi forgatag Szegeden

2019.11.27
14:45
Forrás
szegedma.hu
A december 24-ig tartó adventi vásárban lehet korcsolyázni és óriáskerekezni is.

A gyerekek hatalmas építőkockákból alkothatnak, a legkisebbeket pedig mesés forgó szórakoztatja. A Dóm téren a kisebb gyerekeket barokk körhinta, Mesés Kastély és szalmalabirintus várja. A kastélymoziban a Kuflik, valamint Bogyó és Babóca epizódjait vetítik, de lesz táncház, koncertek és kézműves-foglalkozások is. Minden pénteken tűzzsonglőr-show színesíti a Dóm téri programot, szombatonként pedig egyedi fényfestést kap a Fogadalmi templom.

Szeged
karácsonyi vásár
advent

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.