Ugrás a tartalomra

Piramis-koncertet tartottak Törökbecsén

2018.08.26
16:17
2018.08.26
16:24
Forrás
Pannon RTV
Pénteken kezdődött és holnap ünnepi szentmisével ér véget Törökbecsén a jubileumi, 25. Nagyboldogasszony Napok rendezvénysorozat.

A tegnap esti koncertsorozat a magyarországi Piramis együttes fellépésével kezdődött.

A Poljo-fest mezőgazdasági vásár keretében jószágvásár, a központban népművészeti bazár és kézműves sörök utcája várta azokat, akik Törökbecsére érkeztek a Nagyboldogasszony Napok rendezvényre.

Molnár Ibolya, Óbecse: „Én, amikor eddig öt éven keresztül jöttem, addig főállású nagymama voltam, és a gyerekekre vigyáztam, mert a gyerekek dolgoztak, ma jöttem első alkalommal szórakozni.”

Az ország egyik legszebb Tisza-parti sétányán tegnap a szokásosnál is több magyar szót lehetett hallani. Sok vajdasági magyar a Piramis koncertje miatt utazott Törökbecsére.

Faragó Ferenc, Temerin: „Azért, mert az minket összeköt még a régmúltból. A Piramis régi, szeretjük, a régi magyar együtteseket mind szeretjük.”

A nap koncertje késve indult, ugyanis a meghirdetett időpont helyett két órával később vette kezdetét a magyarországi Piramis együttes fellépése. A próbára tett közönség végül hálás publikumnak bizonyult.

Nyemcsók János, énekes, Piramis, Magyarország: „A szövegek nálunk nagyon fontosak, nemcsak a zene dominál, hiszen a zenekar szövegcentrikus, és azokat a magyar embereket, akik a határon túl élnek, legyen ez Szerbia, Erdély vagy Szlovákia, őket ugyanúgy megszólítjuk, minden magyar ajkút. Úgyhogy én azt mondom, hogy mindenhol nagyon jó a fogadtatásunk.”

Ma este az Amadeus Band és Halid Bešlić fellépésével zárulnak a szórakoztató programok Törökbecsén.

Piramis együttes
koncertek
Törökbecse

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.