Ugrás a tartalomra

Rádiót ajándékozott egy hűséges hallgatójának a Szabadkai Magyar Rádió

2019.12.13
08:04
2021.07.25
08:08
Forrás
Pannon RTV
Moncsek Béla régi rádiókészüléke nem fogta a Szabadkai Magyar Rádió adását a frekvenciaváltás után.

Karácsony közeledtével az SZMR szerkesztősége szerette volna, hogy Béla bácsihoz is eljuthasson a műsor. A szabadkai hallgató helyzete megoldódott, ugyanis ma egy új rádió készüléket adott át neki a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője, így zavartalanul tudja hallgatni a 107,1 MHz-t.
Moncsek Béla bácsi már a kezdetektől követi a Szabadkai Magyar Rádió műsorait. Reggel az első dolga, hogy felkapcsolja régi készülékét. Azt késő estig hallgatja, munkavégzés közben is. „Nagyon örülök. Ezek után bírjuk hallgatni. A műsoraik nagyon jók a Szabadkai Magyar Rádiónak. Azért is hallgattuk mindig azt. ”

Béla bácsi nagy örömmel fogadta az új készüléket, amely azonnal helyet is kapott. Üzembe helyezte és boldogan hallgatta a számára kedves műsort. Agárdi Gábor, a Szabadkai Magyar Rádió fő- és felelős szerkesztője elmondta, nem volt kérdés, hogy segítséget nyújtsanak a hallgatójuknak. „Megtudtuk, hogy az egyik kedves és állandó hallgatónk, Béla bácsi a frekvenciaváltás óta nem tud minket fogni, mert a régi rádiója csak 104 MHz-ig ment, mi pedig a 107,1 MhZ-n vagyunk. Ajándékoztunk neki egy retró asztali rádiót, ami hasonlóan néz ki, mint a régi, csak ez természetesen új. Úgy döntöttünk a kollégákkal, illetve a Pannon RTV vezetőségével, hogy nagyon szép lenne, ilyenkor az ünnepek alkalmával, hogy megajándékozzuk őt egy ilyen készülékkel, azért, hogy tovább is hallgatni tudja a műsorunkat. ”
A Szabadkai Magyar Rádió műsoraiban különböző témákat boncolgatnak, többek között az oktatás, a környezetvédelem, az egészségügy vagy akár a sport is rendszeresen szerepet kap az adásokban.

ajándék
hű hallgató
Szabadkai Magyar Rádió

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.