Ugrás a tartalomra

Rajzpályázat Móra László emlékére

2020.11.17
14:42
Forrás
Pannon RTV
A kevi Móra István Művelődési Egyesület rajzpályázatot hirdetett Móra László születésének 130. évfordulója alkalmából.

Perpauer Attila, az egyesület elnöke elmondta, fontosnak tartották, hogy ilyen formában megemlékezzenek a zentai születésű költőről. A szervezők Móra László három versének illusztrációját várták a jelentkezőktől, amelyet bármilyen technikával elkészíthettek. A felhívásra összesen 133 alkotás érkezett be a Zenta községbeli iskolákból. A zsűri kategóriánként választotta ki a legjobbakat, emellett díjazták a legtöbb rajzot beküldő osztályt is.

Kevi

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.