Ugrás a tartalomra

Rangos elismerésben részesült Várady Tibor

2019.11.04
17:54
2019.11.04
18:46
Forrás
Pannon RTV
Elkezdődött a magyar tudomány ünnepe. A veszprémi Pannon Egyetemen megtartott nyitóceremónián Várady Tibor vajdasági akadémikus az Eötvös József-koszorú elnevezésű elismerésben részesült.

A magyar tudomány ünnepségsorozatának nyitóceremóniáját ma tartották Veszprémben a Pannon Egyetemen. Az egy hónapon át tartó rendezvénysorozatot 2003 óta szervezik meg arra emlékezve, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia elődjének számító Tudós Társaság megalapításához. A mai eseményen számos díjat osztottak ki.

Az értékteremtő tudomány áll a Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozat középpontjában - emelte ki a program megnyitóján Barnabás Beáta. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese elmondta: „Én azt hiszem, hogy a döntéshozók felismerték azt, hogy a tudományba invesztálni kell, és akkor rohamosan jönnek az új eredmények, és én remélem, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódik.”

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezeti változás ellenére az akadémia legfontosabb feladata továbbra is a tudomány eredményeinek közvetítése. Hozzátette: „Felelősek vagyunk azért, hogy napjaink információs zajában erőteljesebben hallassuk a hangunkat. Megszólaltassuk a laikusokat és megismertessük őket a tényeken alapuló hiteles információkat szolgáltató tudományos munkával.”

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem jeleskedik a tudományos értékteremtésben. A rektor elmondta: „Nagy szükség lenne a nemzetközi tudományos élet hosszú évszázadokon kivívott autonómiájának megőrzésére. A globális világot ma önérdek vezérli, nemzetek feletti és ezért gyökerek nélküli óriási vállalatbirodalmak irányítják vagy legalábbis manipulálják.”

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint a 21. századi tudomány a magyar jövő záloga. Kifejtette: „A 21. század tudománya egyre inkább a hatékonyságról és a versenyről szól. Veszprémben e felismerés jegyében dolgozunk együtt, tudósok, tudományos munkatársak, tanárok és oktatók, veszprémi polgárok, városunk és a térség versenyképességén, sikerén.”

Az eseményen számos díjat kiosztottak. A nagybecskereki születésű Várady Tibor jogászprofesszor Eötvös József-koszorút, azaz tudományos életműdíjat kapott. Az akadémikus elmondta: „Elég sok év torlódott már össze, és ebben lényegében a nemzetközi, gazdasági, nemzetközi magánjog, nemzetközi választott bíráskodás területén lévő eredményeimet értékelték, és persze itt az ember nem pártatlan, de jól esik.”

Nemrég pedig, október 3-án a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tanácsa Civis Academicus Honoris Causa-díjat adományozott Várady Tibor részére kiemelkedő szakmai és tudományos életműve elismeréseként, az újvidéki és a szegedi jogi kar közötti együttműködés elősegítéséért, támogatásáért, valamint a Karral fennálló szoros szakmai és intézményi kapcsolatáért.

magyar tudomány ünnepe
Várady Tibor
veszprém
Magyar Tudományos Akadémia
nyitóceremónia
Eötvös József-koszorú

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.