Ugrás a tartalomra

Régi szokások szerint vágtak disznót Topolyán

2019.01.19
12:43
2019.01.19
17:15
Forrás
Pannon RTV
Hagyományos disznóvágást tartottak Topolyán, az Új Otthon udvarán a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat szervezésében.

A mintegy 180 kilós sertést a régi szokásoknak megfelelően dolgozták fel. A forrázást követően szalmával pörkölték, majd orjára szedték. A vendégeket finom reggelivel kínálták.

A szalmával való pörkölés alkalmával különleges ízt kap a sertésbőr. A hagyományos technikának megvannak a maga fortélyai.

Kollár András, Topolya: „Arra kell figyelni, hogy ne legyen túl sok szalma bizonyos helyeken, mert ott könnyen ki tud pattogni a bőre, ami már baj, kell rakosgatni, ahová épp szükséges, mondjuk a feje alá, a körme alá, ott lehet többet, a lágyék alá már kevesebbet kell, tehát oda kell figyelni.”

Szigetvárról, Dunaharasztiról, Budapestről, Gyergyószentmiklósról, Topolyáról és környékéről is érkeztek vendégek. Sokaknak régi szép emlékeket idéz egy-egy ilyen esemény.

Gáspár József, Gyergyószentmiklós, Erdély, Románia: „Édesapám a rokonságban és az ismerősök között mindig ő volt, aki levágta a disznót, a hagyomány ugyancsak hasonló, mint itt, tehát szalmával való perzselés, csak azzal, de ott tulajdonképpen olyan szalma volt, rozsszalma, olyan kemény szálas szalma, amivel könnyen tudtak perzselni.”

Az asszonyok a konyhában szorgoskodtak, és úgy, mint ahogy régen, a sertés minden részét felhasználták. A véréből, a májából és a szalonnából készült a finom reggeli.

Orjára szedték a sertést, fekvő pozícióban, egy faajtón, mint ahogyan azt őseink is tették. Ebédre hagyományosan paprikást, vacsorára kolbászt, hurkát, sülteket készítenek a friss húsból.

Kovács László, elnök, Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya: „A vízkereszttel, a karácsonyi időszak lezárultával kezdődik a farsang nagyböjtig, és ez a hagyományos disznóvágások ideje, valamikor a paraszti családokban faluhelyen ilyenkor vágták a disznót, ezt szeretnénk feleleveníteni, és hagyományunk célja, hogy ezt bemutatjuk.”

A disznóvágást követően a résztvevők elfogyasztották a finom falatokat.

Topolya
disznóvágás
Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.