Ugrás a tartalomra

A Ringató Horgoson

2021.10.08
17:18
2021.10.08
19:03
Forrás
Pannon RTV
A horgosi családokhoz is eljutott a Ringató foglalkozás, vagyis a zenés nevelés a legkisebbek számára. Énekekkel, hangszeres zenével, mondókákkal és ölbeli játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek és az anyukák a horgosi Művelődési Házban.

Hat anyuka döntött úgy Horgoson, hogy kisgyermekével ellátogat a Ringatóra. A foglalkozás során énekeltek, mondókákat tanultak és hangszerekkel ismerkedhettek a gyerekek és a szülők. Orosz Réka kislányával, Dorkával érkezett.

„Én azért döntöttem úgy, hogy eljövünk, mert nagyon fontosnak tartom a gyerekek fejlődése szempontjából is azt, hogy sokat mondókázzunk és énekeljünk nekik. Dorka kifejezetten szereti a mondókákat és az énekeket, ezért nagyon örültem, hogy itt, Horgoson is lesz lehetőségünk részt venni ezen a foglalkozáson.”

A Ringató foglalkozás a gyerekek zenei nevelésére irányul és fő célja az élménynyújtás.

Hardi Klemm Katalin foglalkozásvezető: „Itt énekelünk, meséket mondunk, hangszerekkel ismerkedünk, a tánc alapvető lépéseit ismerjük meg. Tulajdonképpen nem tanítjuk, neveljük őket, hanem az anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek mutatjuk meg hogy otthon mit játsszanak, mit énekeljenek a gyerekeknek.”

A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott foglalkozást kéthetente pénteken szervezik meg Horgoson.

Ringató foglalkozás
zenei nevelés
kisgyermek
Horgos
MNT

Most

Népszerű