Ugrás a tartalomra

Rögzítsük megfelelően a gyermekülést az autóban!

2019.06.09
13:24
Forrás
Pannon RTV
Egyes helyszíni információk szerint volt gyerekülés abban a magyar rendszámú gépjárműben, amely tegnap a Belgrád-Niš autópálya-szakaszon lesodródott az útról és felborult.

Ezt mondta Damir Okanović a Szerbiai RTV műsorában. A Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója hozzátette, a mindössze 14 hónapos gyermekéletet követelő tragédia azért következett be, mert a gyermekülés nem volt megfelelően rögzítve a gépjárműben. A szakember felhívta az autósok figyelmét, hogy óvatosan vezessenek, hiszen most kezdődik a nyaralási időszak, amikor a szokásosnál is többen indulnak útnak. Ebben a periódusban Szerbiában évente átlagosan 170 ember veszti életét az utakon.

Damir Okanović, igazgató, Közlekedésbiztonsági Bizottság: „Mindenkit kérek, főként azokat, akik családostól indulnak útnak, hogy ne legyen idegeskedés. Arra kérem a szülőket, hogy biztosítsák a gyerekeket. A hátsó ülésre való fektetés, ami 20-30 évvel ezelőtt volt divat, azt ma már nem szabad csinálni. A kisgyerekeknek a biztonsági ülésben kell lenniük, a nagyobbaknak pedig hátul, bekötve kell ülniük. A tegnapi tragédiában, amikor az autópályán egy 14 hónapos gyerek életét vesztette, egyes helyszíni információk szerint volt gyerekülés, de az nem volt megfelelően rögzítve a járműben. A gyerekülést nem azért kell használni, hogy ne fizessenek büntetést, hanem azért, hogy a gyermekük túlélje az esetleges ütközést, illetve borulást.”

gyermekülés
autó
Damir Okanović

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű