Ugrás a tartalomra

Rovarhotel, bagolyodú, madárbúvóhelyek Moholon

2021.10.19
13:30
2021.10.19
16:58
Forrás
Pannon RTV
A közel 2 hektáros moholi Madárparkba látogatott el több mint 50 helyi általános iskolás kisdiák, akik természetvédelmi oktatáson vehettek részt a helyi Zöldike Egyesület szervezésében.

A környezet és az állatvilág megóvását célul kitűző moholi szervezet több községbeli iskolával és óvodával együttműködve folyamatosan interaktív előadásokkal igyekszik felhívni a figyelmet a környezet megóvására. A helyi Madárparkban folyamatosak a bővítési munkálatok és a fatelepítési akciók is, védve ezzel az itt portyázó cinkéket, denevéreket, a legkülönfélébb állatfajokat.

Báity Ferenc, a  Zöldike Egyesület elnöke: „A felújítások az idén zajlottak, ahol többféle védő- és búvóhelyeket készítettünk a madaraknak, ezenkívül darázsodút is csináltunk, rovarhotelt, bagolyodúkat helyeztünk ki. Két etetővel bővítettük a parkot és a vadaknak szintén ilyen természetes anyagokból búvóhelyeket csináltunk.”

Zöldike Egyesület
Mohol
madárvédelem
Báity Ferenc

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.