Ugrás a tartalomra

Rózsa Sándor tábor Hajdújáráson

2019.08.01
17:12
2019.08.01
19:44
Forrás
Pannon RTV
A gyerekek betyárkodhattak, és sokat játszhattak.

Rózsa Sándor, a magyar történelem leghíresebb betyárja, akinek nevéhez számtalan legendás és valódi rablás is fűződik. A délvidék egykori legnagyobb betyárjaként is emlegetik. Nevével jelzett hagyományőrző tábort szerveztek gyermekek számára Hajdújáráson. Az ötnapos táborban számos foglalkozáson vehettek részt a jelenlévők.

Betyárjó a hangulat az első hajdújárási Rózsa Sándor táborban, amelyre több mint harminc gyerek jelentkezett. Nem csak barátkozhatnak és kézműveskedhetnek, hanem megismerkedhetnek a hírhedt betyár legendájával is.

A hajdújárási Rózsa Sándor Civil Szervezet hívta életre a hagyományőrző tábort. A gyerekek reggel 9-re érkeznek és délután 5 óráig számos foglalkozáson vehetnek részt. Minden nap más tematikájú.

Csorba Filip: „Azért jelentkeztem, hogy jól érezzem magam, mindig a barátaimmal legyek, beszélgessünk. Játszunk folyamatosan, barkácsolunk.”

Tchunkam Simo Alexandre: „Én azért jelentkeztem, hogy tanuljak, és én is, hogy játsszak sokat a barátaimmal.”

Mészáros Anisszát leginkább a kézműves tárgyak készítése érdekli. Ezért is jelentkezett a táborba. „Én nagyon szeretek táborozni, meg szeretem a sok játékot, és szeretek kézműveskedni.”

A szervezők elmondták, elsődleges céljuk az volt, hogy tartalmas programokat biztosítsanak a gyermekeknek a nyár folyamán, illetve az is, hogy a legkisebbek megismerjék Rózsa Sándor történetét. Sövény Csilla, főszervező, Rózsa Sándor Hagyományőrző Tábor: „Tudom azt, hogy a nyár hosszú, és a gyerekek sokszor unatkoznak, társaságra vágynak, és a szüleik is örülnek, ha a gyerek jó helyen van és nem unatkozik, ezért ez volt a fő indok, amiért megindítottuk a tábort, illetve hogy a gyerekek ismerjék meg a hagyományainkat. Ez is nagyon fontos volt a számunkra.”

A táborban a kicsik még betyáros napon is részt vehettek. Találkoztak betyárokkal, megkóstolhatták a Jókai bablevest, és egy kecskefarmra is ellátogattak.

Rózsa Sándor
Rózsa Sándor tábor
Hajdújárás
betyár
kézműveskedés
tábor
hagyományőrzés

Most

Népszerű