Ugrás a tartalomra

SISY konferencia Szabadkán

2018.09.13
19:00
2022.07.27
10:48
Forrás
Pannon RTV
Több mint hatvan érdeklődő jelentkezett a SISY elnevezésű, intelligens mérnöki rendszerek témában megrendezett, 16. hagyományos konferenciasorozatra.

A SISY konferenciasorozat a nemzetközi tudományos együttműködés egyik példaértékű rendezvénye - hangzott el az esemény megnyitóján. Simon Károly, adjunktus, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia: „2010 óta visszajáró vendégei vagyunk mi a konferenciának. Általában csapattal járunk, főleg fiatal, frissen végzett magiszteri hallgatókkal, diákokkal együtt. Ez egyrészt egy nagyon jó szakmai lehetőség lévén, hogy egy IT konferenciáról van szó, egy komoly tudományos szakmai programmal, nagyon jó lehetőség.”

 

Bálint Krisztián, az Óbudai Egyetem hallgatója második alkalommal vesz részt a konferenciasorozaton. „Mindenképpen hasznosak, mivel számos szakemberrel tudunk kommunikálni, beszélgetni, hasznos előadásokat tudunk meghallgatni. Előadások után viszont lehetőségünk adott különböző híres professzorokkal megvitatni az ő témáikat, és úgy érzem, ezek a jó tanácsok, ötletek amelyek itt elhangzanak, ezeket sikeresen tudom kamatoztatni a doktori iskolámban.”

Idén Szerbia mellett Magyarország, Románia, Szlovákia, Észtország, Kanada és Kína kutatói és tudósai vesznek részt a konferencián.

Takács Márta, a szervezőbizottság elnöke, SISY: „Ez egy kétoldali konferenciának indult, de immár nemzetközivé nőtte ki magát. Ez tulajdonképpen az úgynevezett ITP Nemzetközi Mérnök Szövetség támogatásával szerveződik maga a konferencia. Három napos.”

 

Rudas Imre az Óbudai Egyetem professzora, a SISY konferenciasorozat egyik alapítója beszélt a rendezvény fontosságáról. „Természetesen, alapvetően mi itt intelligens mérnöki rendszerekkel szeretnénk foglalkozni, annak az elméleti hátterével, az elméleti háttér technikai realizációjával, intelligens gyártórendszerekkel, smart factory, tehát az olyan gyárak már amelyek intelligensek, ember nélküli autók, ember nélküli helikopter.”

A konferencián megtartott előadások és publikációk bekerülnek egy nemzetközi adatbázisba, így az egész világon elérhetőek lesznek.

SISY
Takács Márta
Szabadka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.