Ugrás a tartalomra

Sóti Juli és Pakai Ákos együtt szeretnék megvalósítani céljaikat

2018.12.29
13:31
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
A zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című rendezvénysorozatának vendégeként Sóti Juli énekes, a Pannon Presszó műsorvezetője és Pakai Ákos közgazdász mesélt magáról.

Pakai Ákos több éven keresztül közgazdászként dolgozott, mígnem az elmúlt évben világjáró utazásra szánta el magát. Önkéntesként dolgozott különféle programokban: „Összességében én egy évet adtam magamnak arra, hogy ezt az utazást így úgymond le tudjam zárni magamban, és két hónapokat töltök egy-egy helyen, így most négy hónap van kitöltve, maradt még majdnem hat-hét hónap. Ezeken a helyeken próbálok olyan helyet választani, aminek valamiféle köze van a közgazdasághoz, vagy bár a gazdasághoz.

Sóti Juli kamaszkora óta foglalkozik zenéléssel, énekléssel. Az elmúlt évek során több zenekar frontembere is volt, valamint a Pannon Presszó műsorvezetőjeként is teljes odaadással végzi a munkáját: „Nagyon-nagyon sok jó dolgot tanultam a színpadon, ami praktikus tud lenni a rádióban, akár a közönséghez való szólás is, és nagyon-nagyon sok olyan dolgot tanultam a rádióban, ami praktikus a színpadon, egy koncert alatt. És ezt nagyon jól lehet ötvözni, akárcsak apróságokra gondolok itt, a magabiztosságra, és azokra az apró dolgokra, amik aztán kijöhetnek a színpadon.

A két fiatal tíz éve alkot egy párt. A jövőben szeretnének minden olyan célt együtt megvalósítani, amit az idei évben elterveztek. Sóti Juli annyit elárult, hogy a Pannon Rádió hallgatói továbbra is számíthatnak rá.

BeeHome Közösségi Ház
Példaképp
Sóti Juli
Pakai Ákos
Zenta

Most

Népszerű