Süssünk Luca-pogácsát, vessünk Luca-búzát!

Szent Lúcia a menyasszonyok és - már a középkor óta - a szemfájósok védőszentje, néhol még a mai napig is imádkoznak hozzá a szemük gyógyulása érdekében. A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

A babona szerint, ha Luca estéjén egy levágott meggyfaágat vízbe tesznek a hajadonok, és az karácsonyra kizöldül, akkor férjhez fognak menni, és szerencsés lesz az új évük is.

Luca-kalendárium  - Ez azt jelenti, hogy Luca-naptól karácsonyig 12 nap van, és ez az időszak jelzi a következő esztendő 12 hónapját. Úgy vélték, ha december 13-án havazott, az a jóslat szerint azt jelentette, hogy az év első hónapja, a január havas lesz. Amilyen a második nap, olyan lesz a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

Luca-nap egyik ma is élő hagyománya a pogácsa sütése. Néhányba pénzérméket rejtenek. Úgy tartja a hiedelem, aki ráharap, az szerencsés lesz. 

Luca napjához köthető a búza ültetés. Ezen a napon kis tálkába búzát szórt a háziasszony, amit karácsony napjáig öntözgetett, s minél magasabbra hajtott ki, s minél jobban kizöldült addigra, annál bővebb termést jósoltak a következő esztendőre. Belsejébe mécsest, gyertyát volt szokás helyezni.

És még megannyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódik a magyar néphagyományban ehhez a naphoz. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja.

A dologtiltó napon nem szabadott dolgozniuk a nőknek, sem takarítani, sem fonni, sem mosni, sem szőni, sem sütni, sem varrni, szinte semmit nem szabadott elvégezniük. A mosás a kis jószágok elpusztulását okozhatta, a varrással pedig a tyúkok tojóját "varrhatták" össze, amitől nem tudtak többet tojást rakni. Aki font, és elszakította közben a fonalát, azzal egyúttal életfonálanak is véget vetett. A nők még a háztól sem mehettek el, mert az elriasztotta volna a baromfikat. Ezenkívül a babona szerint kővé váltak, vagy elvesztették gyermeküket azok, akik dolgoztak, és ezzel magukra haragították Luca asszonyt. Ha viszont egész nap ültek, az jót tett a tyúkoknak, akik cserébe sok tojással jutalmazták a „kotlást”. 

A Luca-szék egyfajta bajelhárító hagyomány. Ezen a napon kezdték el készíteni ezt a széket, mely egy „boszorkányfelismerő" eszköz volt, és pontosan karácsony napjára fejezték be. 13 napon át készült, mindennap csak egy részét illeszthették hozzá, és erre a 3-4-6, vagy még több lábú székre ráállva váltak a boszorkányok felismerhetővé az éjféli misén. A hiedelem szerint Luca üldözőbe vette a széken ülőt vagy állót, így annak menekülnie kellett, és mákot szórnia maga mögött, hogy elveszítse nyomát a boszorkány. A széket is el kellett égetnie, és ezzel megvédte a lakosokat az ártó szellemektől.

Az almaevés is különös hatással volt ezen a napon a leányzókra. Aki szerette volna megtalálni férjét, Luca-naptól kezdve mindennap beleharapott egy almába, egészen karácsonyig. Amikor az utolsó falatnál tartott, akkor az utcára vonult, ahol találkozhatott a férjével. Hogyha valaki szépségét szerette volna megőrizni, az vízbe mártott almát evett, majd annak vizével fürdött le.

Luca-napjára a lányok 12 gombócot főztek, amelyekbe egy-egy férfi nevét rejtették. A gombócokat ez után forró vízbe tették, és amelyik először úszott a felszínre, a hagyomány szerint az tartalmazta jövendőbelijük nevét.

A lucázás vagy kotyolás, a fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket.

Luca napján készítették el a hajadon lányok azokat a jóslási cédulákat, melyeket 12 férfi nevével láttak el. Minden nap a tűzbe vetettek egyet, s akinek a neve az utolsó, megmaradt papírdarabon szerepelt, vőlegény lehetett.