Ugrás a tartalomra

Sütik a 300 kilogrammos Kárpát-medence kenyerét

2017.08.18
11:22
2024.03.19
08:32

Kárpát-medence kenyereként egy 300 kilogrammos cipót sütnek Szent István napjára Szolnokon, majd augusztus 20-i felszentelése után szétosztják az ünneplők között – közölte a főszervező Szolnok Televízió Zrt. az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kenyeret a sepsiszentgyörgyi Diószegi László mesterpék vezetésével Beregszász, Komárom, Zenta, a lengyelországi Tarnów és a magyarországi Lipót pékmesterei a szolnoki ruhaipari szakközépiskola péktanulóinak közreműködésével dagasztják, gyúrják egybe augusztus 19-én a Szolnoki Művésztelepen, ahol négy évvel ezelőtt épült meg Közép-Európa legnagyobb székely kemencéje.

A cipó készítéséhez alföldi lisztet, beregszászi vizet, zentai kovászt, komáromi burgonyát és parajdi sót használnak. Az alapanyagokat küldő településekre Szolnokon készült 50 kilós kenyeret szállítanak majd. Idén újdonságként Nagybányára, Szolnok testvérvárosába is küldenek egy 10 kilós cipót az ottani Szent István-napi ünnepségre.

Augusztus 20-án, vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között veszik ki a kemencéből a 300 kilós Kárpát-medence kenyerét. Szolnok város és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere – címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és megszentelése. (MTI/24.hu/SzolnokTV)

Kárpát-medence kenyere
Szent István napja
Szolnok

Most

14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.
12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.