Ugrás a tartalomra

Szent István tanításának szellemében ünnepeltek Zomborban

2018.08.19
21:58
2018.08.20
17:17
Forrás
Pannon RTV
Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.

Szent István tanításának szellemében ünnepelték idén Zomborban a magyar államalapítást. A nyugat-bácskai központi ünnepség a Szent István-templomban kezdődött, majd a népviseletbe öltözött több száz fős menet a közönséggel együtt átvonult a Városháza előtti térre.

Jobb kezében a jogart, bal kezében az országalmát tartja államalapító szent királyunk szobra Zombor központjában a róla elnevezett templom két tornya között, az alkotást díszes tető óvja.

A Szent István-templomban tartották a misét.

Hallai Erzsébet Szilágyiról költözött Zomborba és mindig szívesen jár misére, főleg ünnepek idején: „Mi magyarok itt persze összetartunk, a misék, a szívünk összetart bennünket.”

Zámbó Katalinék számára nagy ünnep Szent István napja: „Mindig meg szoktunk emlékezni erről a napról. Amikor még nem Zomborban laktunk, akkor is megünnepeltük, mert nagy ünnep a számunkra.”

Nyugat-bácskai településekről érkeztek művelődési egyesületek. Tagjaik népviseletbe öltözve vonultak fel muzsikaszóra a belvárosban, és táncoltak a főtéren. Hugyik Lídia az Arany János Művelődési Egyesülettel érkezett Gombosról.

Hugyik Lídia, tag, Arany János Művelődési Egyesület, Gombos: „Mivel mi magyarok vagyunk, ezért nagyon fontosnak tartjuk Szent István személyét, és a rendezvényt is. Mindig nagyon sokan jövünk, hiszen mi gombosiak is nagy becsben tartjuk ezt az ünnepet.”

Szent István ünnepére minden településről, községből érkeznek magyarok Nyugat-Bácskából és a külföldi testvértelepülésekről is.

Pelt Ilona, tartományi parlamenti képviselő, VMSZ: „Szent Istvánról emlékezünk meg, és azt gondolom, hogy ez a felvonulás, valamint a hitünk mindennél fontosabb.”

Az esemény életre hívója a Dunatáj Egyesülés, amely a többi térségi egyesülettel, az egyházközösséggel közösen szervezi meg az ünnepséget.

Péter István, elnök, Dunatáj Egyesülés: „Azt veszem észre, hogy minden évben egyre többen vagyunk, egyre jobban felismeri az itteni magyarság, hogy fontos az, hogy legalább egyszer egy évben összejöjjünk egy helyre, közösen ünnepeljünk, megéljük azt, hogy vagyunk, nem fogytunk el, és tudunk együtt még mindig nagyok lenni.”

A kenyérszentelőt a Városháza erkélyén tartották.

Az idei rendezvény házigazdája a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület volt.
Az ünnepséget a helyi önkormányzat és a tartomány támogatta.

Szent István
Zombor

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.