Ugrás a tartalomra

Szent Lászlóra emlékeznek a hétvégén Kispiacon (videó)

2017.06.24
14:10
Az érdeklődők több előadást is hallhatnak a csodatévő király életéről
Az érdeklődők több előadást is hallhatnak a csodatévő király életéről. Emellett szabadkai művészek történelmi festményeit is megtekinthetik. Gyermekrajz-kiállítással és filmvetítéssel is készültek a jelenlévőknek. A csodatévő magyar királyként nevezetes Szent László 1091-ben elfoglalta a Száva folyótól délre fekvő Szlavóniát és Horvátországot. Kijutott az Adriai-tenger partjára, de Dalmáciát már nem sikerült meghódítania. Nemes cselekedeteit is felidézték a kispiaci vendégeknek. szentlaszlo_kispiac1 Ricz Péter, nyugalmazott muzeológus: „Szent László az egyik legnagyobb középkori magyar király volt, ez vitathatatlan. Az Árpád-ház szintén kiemelkedő tagja. Végeredményben a harmadik férfi tag az Árpád-házi sarjak közül, aki bekerült a vatikáni szentek közé. Végeredményben, ha úgy vesszük, akkor az egyetemes keresztény világnak is egy nagyon jelentős személyisége.” A kispiaci Nagy László Galériában megrendezett Szent László emléknapokat a szabadkai Magyar Főkonzulátus támogatta. Gombár Szeréna, Magyarország szabadkai konzulja Szent László időszerűségét emelte ki. szentlaszlo_kispiac3 Gombár Szeréna, Magyarország szabadkai konzulja: „Ez a mi esténk nem egy elfelejtett Szent Lászlóról, nem egy régi Szent Lászlóról, nem egy történelmi szent királyról szól, hanem egy olyan Szent László királyról, aki ma itt él a Vajdaságban. Éppen ezért az egyesület felkért több szabadkai művészt, hogy a művészet erejével mutassák meg, hogy ők ma hogyan élik meg Szent Lászlót. Mutassák meg azt, hogy mit jelent itt élni Szent László király példájával, emlékével.” A vajdasági Ars Naturae Civil Egyesület a múlt évben csatlakozott először a múzeumok éjszakájának magyarországi eseménysorozatához. A pénteki rendezvénnyel a történelem és a művészetek szerelmeseinek kedveskedtek - mondja Pajor Margit, az egyesület elnöke. szentlaszlo_kispiac4 Pajor Margit, elnök, Ars Naturae Civil Egyesület: „Egy kiállítás megnyitója volt a galériánkban. Szabadka tíz jeles művészének alkotását láthatjuk felfüggesztve. Nagyon sikeres, gondolom én, a kiállítás. Majd Ricz Péter archeológus előadását hallhatjuk. A kettős honfoglalás, Szent László legendájának a tükrében.”



A hétvégén is számos színes program várja az érdeklődőket. Szombaton gyermekrajzokból láthatnak kiállítást, majd Szent László-mondákat olvasnak fel. Vasárnap a Sacra Corona című történelmi filmet vetítik le.
Kispiac
Gombár Szeréna
Szent László
Ricz Péter
Pajor Margit

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.