Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Tímár Zsolt

Szent Mihály-napi vigasságot szervezett a Zorka Helyi Közösség

2018.09.29
14:14
2018.09.29
15:45
Forrás
Pannon RTV
A rendezvény résztvevői körömpaprikás-főzésben mérhették össze tudásukat.
Pannon RTV/Tímár Zsolt

Rotyogott a bográcsokban az étel, főtt a körömpaprikás. A Zorka Helyi Közösség lakosai főzőversenyen vettek részt.

Patócskai Attila, Szabadka: „Kis, szerény baráti társasággal érkeztem, amint látható az asztal mellett és reméljük, hogy jól fog sikerülni. Az első díj, ha nem is lesz a miénk, de beérjük a harmadik hellyel is.”

Pannon RTV/Tímár Zsolt

A rendezvényt első alkalommal szervezték meg.
Kudlik Zoltán, szervező: „12 csapat jött el a rendezvényre, főleg helyi csapatok vannak. Maga a körömpörkölt is egy, mondhatjuk azt, hogy egy magyar unikum, mint étel, úgyhogy ezt is szeretnénk továbbvinni, hogy a körömfőzés hagyománya megmaradjon.”

Pannon RTV/Tímár Zsolt

Az eseményen a Magyar Összefogás két jelöltje, Mészáros Zoltán és Jerasz Anikó is részt vett.
Jerasz Anikó, jelölt, Magyar Összefogás: „A gazdák ilyenkor értékelik az évet, illetve újabb terveket szőnek, hogy az elkövetkezendő évben mit is szeretnének megvalósítani, mit szeretnének vetni. A Magyar Összefogás listája is valójában egy számvetést készített az elmúlt négy éves időszakról, illetve lefektette az újabb célokat, az újabb feladatokat, amelyeket szeretne megvalósítani az elkövetkezendő időszakban.”

Pannon RTV/Tímár Zsolt

Fontosnak tartják az ilyen és az ehhez hasonló rendezvényeket, hiszen összetartó szerepük van - tette hozzá Jerasz Anikó.

Zorka HK
Jerasz Anikó
dr. Mészáros Zoltán
Magyar Összefogás

Most

15:24, Frissítve: 17:02

Emelkedtek a koronavírus-számok

Növekszik a koronavírus miatt kórházban kezeltek száma Szerbiában, ahogyan a napi esetszám is egyre több - derül ki a friss adatokból. Antalfalván egyelőre kielégítő a járványügyi helyzet, de az oltakozási kedv alacsony.

Népszerű

Gyengülnek a Föld „életjelei”

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.