Ugrás a tartalomra

Szerelmeseké a világ – üzenik az újvidékiek

2020.02.09
13:12
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
A tartományi székvárosban negyedik alkalommal tartanak Szerelemfesztivált. Művelődési programokkal, nyereményjátékokkal és egyéb érdekességekkel várják a látogatókat.

A több héten át tartó rendezvénysorozatot az önkormányzat is támogatja.

Szív alakú léggömbök jelezték Újvidék főterén a Szerelemfesztivál kezdetét. A többhetes eseményfolyam ideje alatt kiállításokat, műhelymunkákat, táncesteket és jelmezbálakat tartanak a város központjában. A látogatók emléktárgyakat is vásárolhatnak.

„Több mint öt éve szerelmes vagyok egy itteni, újvidéki lányba - mondta a görögországi Aris Kousouris, és hozzátette: Újvidék az egyik legjobb hely, ahol most lenni lehet.” 

Marija Bjelica, Újvidék: „Ha a szerelemről van szó, a legfontosabb kimutatni az érzéseinket, illetve az egymás iránti tisztelet, és a szerelembe vetett hit is fontos.”

A kladovói Marija Turanović saját bevallása szerint nem szerelemes, és elmondta, miért jött el mégis a Szerelemfesztiválra: „Szerintem nagyon szép, hogy ünnepeljük a szeretetet. Ez az egyik legszebb dolog a világon.”

A fesztivál programjában koncertek és filmvetítések is szerepelnek, illetve jótékonykodhatnak is a látogatók. Február 14-én a Kortárs Művészetek Múzeumában tartanak filmmaratont, február 15-én pedig a Matica Srpska Képtárban lesz koncert. Ugyanezen a napon a rákbeteg gyermekek világnapjáról is megemlékeznek.

„Különböző szeretetérzések léteznek - nyilatkozta Robert Čoban szervező. - Testvérek közötti szeretet, szülők és gyermekeik közötti szeretet, valamint természetesen az ételek iránti szeretet. A fesztivál utolsó hétvégéjét a legendás újvidéki vendéglátóknak szenteljük. Összehozzuk az öreg legendás vendéglátókat, akik ma már 70, 80 évesek, illetve azok gyerekeit, akik már nem élnek, hogy bemutassák különlegességeiket. Emellett híres éttermeket bemutató fényképkiállítást is szervezünk.”

Az újvidéki Szerelemfesztivál keretében színházi előadásokat is megnézhetnek az érdeklődők, valamint egy nap erejéig a házi kedvencek is főszerephez jutnak. A rendezvénysorozat február 23-án zárul.

szerelem
Szerelemfesztivál
Újvidék

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.