Ugrás a tartalomra

Színes programok a XVII. Nemzetközi Kukoricafesztiválon

2022.10.15
12:54
2022.10.15
16:15
Forrás
Pannon RTV
Kezdetét vette a XVII. Nemzetközi Kukoricafesztivál Magyarkanizsán tegnap délután. A háromnapos rendezvény célja a kukorica betakarításához kapcsolódó hagyományok, népszokások bemutatása és népszerűsítése.

A három nap alatt számos programmal várják a látogatókat, néptánccal és népzenével megfűszerezve.

Kiállításmegnyitókkal kezdődött a Nemzetközi Kukoricafesztivál péntek délután. A kiállítások között helyet kapott egy kézműves tárlat is, ahol a bőr- és nemeztárgyakat lehetett megtekinteni, amiket a Magyarkanizsai Íjászkör tagjai készítettek. Elsősorban íjászati kellékek készültek a kezeik alatt.

Nádi Endre, elnök, Magyarkanizsai Íjászkör: „Mivel mi mindannyian kezdők vagyunk, ezért nagyon hosszú ideig tartott megcsinálni. Többször is összeültünk és 3-4 órákat dolgoztunk rajtuk, kézzel. Ezek kézműves termékek, nincs gépi varrás rajtuk, tehát mindent a két kezünkkel készítettünk.”

A kiállítás részeként bemutatták a képzőművészeti kiállításra érkezett alkotásokat is, amire a legkisebbek készíthettek el egy-egy alkotást. Az idén nagy népszerűségnek örvendett ez a pályázat.

Mikuska Judit, szervező: „A Petőfi-évhez kapcsolódtunk és az Anyám tyúkja című versnek az illusztrációit vártuk óvodásoktól és általános iskolásoktól. Az összes rajzot kiállítottuk, ami beérkezett, ez közel 400 alkotás, nem kis munka volt felpakolni ezt a rengeteg szép rajzot.”

Hétvégén számos program várja a látogatókat, szombat este a népzenészek gálaműsora lesz, vasárnap pedig a néptáncgálát tartják 17 órától.

Kukoricafesztivál
Magyarkanizsa
Nádi Endre
Mikuska Judit

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.