Ugrás a tartalomra

Szinte elmosta az eső a torontálvásárhelyi vásárt

2021.08.27
13:41
2021.08.27
20:22
Forrás
Pannon RTV
A csapadékos időjárás miatt kevesen látogattak ki a debellácsi vásárra. Az eseményre általában Szerbia egész területéről érkeznek árusok és érdeklődők. Most csak néhány ember látogatott ki az eseményre.

Biszák Ferenc állattenyésztő szerint egyre kevesebben tartanak otthon kecskét, ezért nem is vásárolnak tőle: „Érdeklődés van, de nem nagyon kérdik, senki nem vásárol semmit nagyon. Jószágot nem, amivel én foglalkozok, pl. kecske, most nem keresik. Régen, pár évvel ezelőtt, akkor volt rá kereslet, kihoztam, eladtam, de most már harmadik vásárba kint vannak, de nem bírtam eladni egyet se.”

Gyenge volt az augusztusi nagyvásár, ami az időjárásnak tudható be - mondta Jóvér László, a torontálvásárhelyi Október 4. Közművesítési vállalat igazgatója: „Én gyermekkorom óta nem emlékszem ilyen kellemetlen időszakra, ennyi esővel, ilyen hűvösre az augusztusi vásáron. Nagy sajnálattal tudom közölni, hogy ilyen nagy csődöt nem vártam a vásártól, ettől az augusztusitól, habár az időjárás előrejelzéseket figyelve, sajnos valahogy már tudtuk, hogy nem éppen jó nap fog ránk várni, de azért ekkora csődre nem számítottunk.”

Régen, ha rossz volt az időjárás a vásár napján, pótvásárt tartottak. Erre azonban idén nem lesz lehetőség - tette hozzá Jóvér László. Legközelebb novemberben szervezik meg az eseményt.

Torontálvásárhely
Debellácsi nagyvásár

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű