Ugrás a tartalomra

Szól a citera

2022.10.16
15:23
2022.10.16
16:03
Forrás
Pannon RTV
Citeratalálkozót tartottak Adorjánon.

A Szól a citera elnevezésű rendezvényen az adorjáni Szőke Tisza Művelődési Egyesület mellett több környékbeli egyesület is színpadra lépett, valamint Adorján testvértelepülésének, Balotaszállásnak a citerásai is bemutatkoztak.

Szombat délután a citera volt a főszerepben Adorjánon. A Tisza-parti falunak egyetlen citerása van, Kovács Miklós személyében, aki több énekcsoporhoz is szokott csatlakozni és az idei rendezvényen is fellépett.

Kovács Miklós, citerás, Szőke Tisza Művelődési Egyesület, Adorján: „Magát a játékát a hangszernek nem nehéz elsajátítani, tehát megtanulni nem nehéz. Aztán már nehezebb a népdalokat, hogy azt felismerjük, hogy milyen tájegységű a dal, az már komolyabb, azt már meg kell tanulni. Nem lehet, hogy belemuzsikálunk ilyen vagy olyan tájegységűt. Ehhez idő kell.”

Adorján testvértelepüléséről, a magyarországi Balotaszállásról is érkeztek fellépők. A Balotaszállási Citerazenekar 1969-ben alakult és azóta szinte folyamatosan dolgoznak. A fiatalabb korosztályt is sikerül bevonni a munkájukba.

Oláh György, vezető, Balotaszállási Citerazenekar, Magyarország: „Balotaszállás olyan szerencsés helyzetben van, hogy a zenekar 1969 óta működik és körülbelül 1972, 1973 körül ebbe belépett az iskola úgy, hogy folyamatosan képezték a gyerekeket egy szakkörön belül citerázni. Az általános iskolából kijött így 15-20 gyerek, aki megtanult valamilyen szinten zenélni.”

Az idén februárban már volt egy citeratalálkozó Adorjánon, amikor is a tavalyi rendezvényt pótolták, így az idei évben kétszer is találkozhattak a citera kedvelők Adorjánon.

Újhelyi Eszter, csoportvezető, Szőke Tisza Művelődési Egyesület, Adorján: „Tisza-parti, bácskai dalokkal szoktunk fellépni. A megboldogult Bodor Anikó gyűjtötte ezeket és azokból a dalokból keresgélünk, azokból van nekünk is összeállítva egy csokor.”

A jó hangulatú találkozó barátkozással és vacsorával zárult.

Szól a citera
Adorján
Szőke Tisza Művelődési Egyesület

Most

19:30, Frissítve: 19:57

Száz fiatal labdarúgó a Csubela Ferenc Emléktornán

Száz fiatal labdarúgó részvételével zajlott a Csubela Ferenc Emléktorna Bácskossuthfalván. A kispályás kupán 16 csapat versengett helyi és környékbeli fiatalok részvételével. Csubela Ferenc, a VMSZ egyik alapítója és első elnöke volt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.